Blog

A mai időjárásnak köszönhetően a mai napon bizonyára sokunknak volt igazi őszi hangulata. Mintha a természet is üzenne; jobb, ha hozzászokunk ahhoz, hogy lassan véget ér a nyár, készülhetünk a borongós, esős, ködös, hideg őszi szezonra – ezzel együtt a kellemes őszi napsütésre, a sárga-narancs-vörös-barna teljes színkavalkádjára, az őszi betakarításra, kirándulásokra, és ezzel együtt az újrakezdésre – őszi évkezdésre.

Mert bizony sokunk számára az ősz inkább jelent új évet és újrakezdést, visszatérve a nyári pihenésről (amennyiben volt rá lehetőség akkor ténylegesen, egyébként pedig lélekben mindenképp) ismét a koncentrációé és a szorgos-dolgos hétköznapoké a főszerep, ám feltöltődve a nyári napsütés energiájával és jókedvével, egészen másképp tudunk ismét hozzálátni mindennapi feladatainkhoz.

Talán lehet egy személyes vallomásom is: az ősz számomra a legkedvesebb évszak. Ha a természet ciklikusságát követjük, a tavaszi nyitás - ébredés és a nyári virágzás majd kora őszi betakarítás után az ősz maga ismét visszatérés a „mag” állapotba – és lehetőség arra, hogy mi is visszatérjünk önMAGunkba.
Vagyis az őszi-téli hónapok nappalai rövidülnek, hidegülnek, sötétülnek, mi pedig – amennyiben azon szerencsések közé tartozunk, akiknek megadatott – bekuckózhatunk egy forró teával / kávéval lakásunk benti melegébe, és mindenféle lelkiismeretfurdalás nélkül töprenghetünk el az élet kis és nagy dolgain, nézhetünk szembe saját magunkkal. A nyári kifelé fordulás, a baráti összejövetelek, a vidám napsütés után ismét magunk vagyunk – kicsit talán egyedül. Nem véletlenül az őszi hónapokban kerül sor az eltávozott szeretteinkről való megemlékezésre (ennek kulturális vonzatáról már írtam egy évvel ezelőtti cikkemben), mintha csak az őszi köd választana el tőlük minket.

Az ősz tehát ugyanolyan fontos, mint az összes többi évszak a természet ciklikusságában, ahhoz, hogy tavasszal ismét nyitni tudjunk és hiteles legyen a felszíni öröm, szükség van a mély rendezésére is! Ennek most jött el az ideje.

Kívánok mindenkinek gyönyörű, munkával, fejlődéssel, örömmel és vidámsággal teli őszi hónapokat! :)

Bogdán Brigitta

Egy korábbi cikkemben már írtam a transzperszonális pszichológiáról, most pedig szeretném kifejteni, hogy ez az irányzat hogyan jelenik meg a tanácsadásban és a gyakorlati munkában.

Ahogy szó volt róla, a transzperszonális pszichológia a pszichológia negyedik, legújabb és tudományos erőiránya, mely az eddig felhalmozott pszichológiai tudást tágabb szemléleti keretbe helyezi, figyelembe véve a különböző korok és kultúrák eddig összegyűjtött tapasztalatait is. Humanisztikus alapokra építve holisztikus szemlélettel bír és előtérbe helyezi a személyes növekedést, ám annyiban kibővíti a humanisztikus pszichológia vizsgálódási területét, hogy már nem „csak” az önkitejesedésre - önmegvalósításra fókuszál, hanem az egyénen túlmutató tapasztalatoknak és a spirituális fejlődésnek szenteli a legfőbb figyelmet. (Éppen ezért nem véletlen a különböző vallások, keleti filozófia és meditációs technikák iránt való élénk érdeklődése.)
Nagyon fontosnak tartom leszögezni, hogy a transzperszonális pszichológia NEM ezoterikus, hanem PSZICHOLÓGIAI irányzat, annak ellenére, hogy manapság sokan kihasználják azt a lehetőséget, hogy ez nem mindenki számára teljesen egyértelmű.

A transzperszonális pszichoterápia és tanácsadás elveit Bagdy Emőke és Orosz Katalin (in: A transzperszonális pszichológia és pszichoterápia, 2011) úgy fogalmazzák meg, hogy a pszichopatológiai szemlélet helyett a személyiség fejlesztésén van a hangsúly, a krízishelyzetekre pedig mindig a növekedés kiindulópontjaiként kell tekinteni. Vagyis egészségpszichológiai szemléletről beszélhetünk, mely nem betegségalapú, hanem növekedésalapú!
Bagdyék úgy fogalmaznak, hogy a transzperszonális pszichoterápiák célja a tudatfeletti dimenzió megnyitása és tartalmának személyiségbe integrálása általában a módosult (vagyis kibővített) tudatállapot által, mely pl. meditáció vagy holotróp légzésgyakorlatok (régebben LSD-terápia) segítségével idézhető elő, és ezek a klinikai tünetek enyhüléséhez, változásához és eltűnéséhez vezetnek.

De nézzük, hogy a transzperszonális szemlélet hogyan jelenhet meg a tanácsadásban!
A Kheiron Transzperszonális Pszichológiai Tanácsadó és Oktató Központ Orosz Katalin vezetésével a hazai transzperszonális pszichológia fellegvárának tekinthető, egyetemi gyakorlati időmet magam is ott töltöttem, hiszen fontosnak tartottam, hogy a hazai legnagyobbak tudását, tapasztalatait is beépíthessem a szemléletembe és munkámba. Az alábbiak során tömören saját tapasztalataimat és a hazai transzperszonális irányvonal gyakorlati szemléletének legfőbb elemeit osztanám meg.

A Kheiron Központban töltött gyakorlati időm előtt is a humanisztikus alapú személyközpontú módszert alkalmaztam a tanácsadásban, melyet hozzám hasonlóan a többi hazai transzperszonális szakember is a tanácsadás alapjaként értelmez. Ennek lényege a kliens felé történő feltétel nélküli elfogadás, mély empátia és a tanácsadó hitelessége, melyek Carl Rogers szerint olyan tanácsadó által megteremtett feltételek, melyek lehetővé teszik a személyiség „magától történő” kibontakozását – ahhoz hasonlóan, ahogy egy magból az öntözés, a föld tápláló ereje és a Nap melegének gondoskodása által növény lesz, majd virágba borul. Ez az affektív, vagyis érzelmi alapú terápiák klasszikus módszere, ahol a terápiás kapcsolatnak és a kliens-segítő közötti egyenrangúságnak kiemelt szerepe van, a kapcsolat maga is a közös munka tárgya, ahol a kliens és a tanácsadó kölcsönösen, együtt fejlődik, növekszik.

A másik humanisztikus alapú, affektív megközelítésű módszer az egzisztenciális pszichológia, melynek alapján az életért való felelősségvállalás és az élet egyéni értelme és célja is fontos kérdés.
Erre épül rá a transzperszonális szemlélet, melynek értelmében az érdekes számunkra, hogy a kliens „ébren van-e”, vagyis mennyire tudatos az életét illetően. A transzperszonális szemléletben a nem szokványos szintű érzelmi hatások, állapotok figyelembevétele, a fantáziatevékenység elismerése (a kliens saját valóságát ismerjük el), és a kliens létezésének jogosultsága mindenek felett való, a létezés maga is egy olyan abszolút érték, amelynek a tudatosítása önmagában is gyógyító hatású!
A tanácsadó számára fontos a kliensben és önmagában is meglátni a jót, elismerni saját és kliense igényeit is, ez bizalommal, önfeltárással és az érzelmek megosztásával jár. Ezen túl az együttérzés alapvető ereje is segíti az erőforrások feltárását és az érzelmek tudatosítását.
Ahogy a transzperszonális szemlélet a maga holisztikusságából kifolyólag nagyon fontosnak tartja az ember illeszkedését tágabb környezetébe, a természet tisztelete és az ökológiai szemlélet alapvető fontosságú a hazai szakemberek számára is.

A személyközpontú módszer és egzisztenciális filozófia mellett természetesen a jungi analitikus szemlélet is használható a tanácsadás során, hiszen a Jung által alkotott rendszer a transzperszonális irányvonal egyik alapja volt. Ám véleményem szerint nem szerencsés túlmisztifikálni ezt az irányzatot. A lényeg a transzperszonális pszichológia esetében (ahogy a humanisztikus pszichológia esetében is) az, hogy fenomenológiai irányból vizsgálódik, vagyis az egyén személyes, szubjektív és teljesen egyedi (=standardizált kísérletekkel pedig ezért eleve nem vizsgálható) tapasztalataival foglalkozik, mivel a megismerés tárgya nem a valóságos, anyagi világ, hanem a tudat természete, melynek működését mindenki egyénileg észleli.

Ennek a ténynek a beemelése a tanácsadásba és az egyéni, szubjektív tapasztalás tényének elfogadása a korábbi irányzatoknál jóval nagyobb nyitottságot és toleranciát enged meg a nyugati pszichológia számára, mely az irányvonal talán legfontosabb érdeme és eredménye.

Bogdán Brigitta

Számos kutatás bizonyította, hogy az önkéntesség pozitív hatással van a jóllétre és a boldogságra. Ez nem meglepő, a másokon való segítés a génjeinkbe van kódolva; az altruizmus (melynek során önzetlenül, akár saját kárunkra is segítjük fajtársunkat) saját fajunk fennmaradását szolgálja, mely az állatvilágban is ismert jelenség.

Önzetlen segítségnyújtásra mindig van lehetőség, ugyanakkor mostanában egy módja különösen nagy figyelmet kap: az utca embere saját lelkiismerete által vezetve, civil szerveződésbe tömörülve, nem törődve az ország sorsát meghatározó döntéshozók által kijelölt fő csapásiránnyal, azt teszi, amit saját maga helyesnek vél, helyesnek érez: Segít a rászorulókon, azokon, akik teljesen magukra maradtak sanyarú sorsukkal. Az ilyen ember talán nem mindig tudatosan, de állampolgári létének fontos feladatát teljesíti: valóban hasznos tagja a maga társadalmának.

Természetesen lehet azon vitatkozni, hogy milyen mértékben szükséges a Nyugatnak és országunknak felelősséget vállalni a menekültkérdésben, itt nem ez a lényeg. A humánus bánásmód minden embert megillet, a jog az üldözés elől más országban menedéket keresni, és a jogalanyiság mindenhol a világban történő elismerése az alapvető emberi jogok közé tartoznak, melyeket az ENSZ által kiadott Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata rögzít. (A Nyilatkozat letölthető innen: http://www.ohchr.org/EN/UDHR/Documents/UDHR_Translations/hng.pdf.)

A történelem során rengetegszer előfordult, hogy a hatalom negatív befolyással bírt az emberek cselekedeteire, az alig 70 évvel ezelőtti, professzionális és rendszerszintre emelt tömeges emberirtás idején is. „Parancsra tettem.” – mentegetőztek kihallgatásuk során az embertársaik megsemmisítésében valamilyen módon részt vevő, egyébként teljesen hétköznapi polgárok. De akkor is voltak, akik – akár saját és családjuk biztonságát is veszélyeztetve – próbáltak segíteni másokon. Mert ezt tartották helyesnek.
Most is vannak ilyen bátor, saját értékrendjüket és lelkiismeretüket követő testvéreink. Számukra nincsenek felmerülő kérdések: ha valaki segítségre szorul, és nincs, aki a segítségére siessen, akkor ők sietnek azt megtenni, amit emberi kötelességüknek éreznek.

Amikor segítünk másokon, egy magunknál hatalmasabb erőhöz csatlakozunk: közös boldogságban és örömben van részünk, ahogy adunk és kapunk. Az emberiség családjának közös tagjaiként vállaljuk a minket illető felelősséget. Ilyenkor tudjuk, hogy helyesen cselekszünk, és végtelen boldogságot érzünk, hogy megtesszük azt, ami tőlünk telik.

Ilyenkor az önmagunk által szabadon hozott döntésünket ünnepeljük. Azt, hogy saját kompetenciánkkal és szabad akaratunkból kiindulva értéket hozunk létre, helyes dolgot teszünk, mely mindannyiunk közös világának békéjét és egy reményteli jövő épülését szolgálják. Egy olyan világ épülését, ahol érdemes – és ahol lehet is - élni.

Bogdán Brigitta