Filozófiám

Szemléletemről:

Több okból választottam a pszichológus hivatást.

- Mindig is zavart, hogy orvosi berkeken belül általában még manapság is túlságosan materialista nézeteket vallanak a testi működéseket és a betegségeket illetően. (Az pedig egyenesen kiborított, amikor olyan történeteket hallottam, ahol az orvos felelőtlenül közölte a beteggel, hogy 2 hete van hátra. Mivel az orvos-beteg kapcsolat az intézmények döntő többségében még most is alá-fölérendelt viszonyt jelent, ezért egy hasonló kommunikáció a hatalommal való visszaélésként is értelmezhető, mivel a szervezet öngyógyító folyamatait gátolja - olyan esetekben is, ahol pedig jó lenne próbát tenni... Szerencsére előfordul, hogy fittyet hányva az "elvárásoknak", a beteg fogja magát, és felépül a gyógyíthatatlan betegségből.
Mindenképpen tenni kívántam valamit annak érdekében, hogy a lelki folyamatok fontosságát támogassam, és a társadalmi közegben is erősítsem, mivel az a fizikai gyógyulásra is hatással van. Már a pszichológiában is jó ideje elismerik, hogy a testi és lelki folyamtok nem választhatók szét egymástól (bio-pszicho-szociális modell), de a keleti kultúrák hagyatékaival is sokat foglakoztam és foglalkozom, mivel azok jól képviselik a test-lélek holisztikus egységét. Az alá-fölérendeltéggel szemben tiltakozva pedig a gyakorlati pszichológiának olyan ágát választottam, mely nem tűri az egyenlőtlenséget kliens és segítő között, mert a kliens érdekei megkívánják, hogy ő maga kontrollálhassa a gyógyulását (legyen az lelki vagy fizikai), ez pedig a rogersi szemlélet, melyről még szó esik az oldalon.

- Mindig jó volt az intuícióm, megérzéseim, jobb agyféltekés működésem, mélyen hiszem és tudom, hogy a világ sokkal több annál, mint amit közvetlenül tapasztalunk belőle. Ezért pályaválasztásommal minél többet szerettem volna megtudni ezen területekről, és a tudományt és kultúránkat gazdagítani, saját szemléletünket tágítani. Lépést tartok a transzperszonális pszichológia és a parapszichológiai kutatások legújabb eredményeivel, és a témában magam is gyakran írok ismeretterjesztő cikkeket.

- Az, hogy mit tartunk "normálisnak", mindig társadalmilag, a saját kultúránk nézőpontjából meghatározott kérdés, valójában sokkal tágabb lehetőségekről beszélhetünk, mely az önmegvalósításunk szempontjából sem mellékes. A társadalmi folyamatok iránti érdeklődésem miatt a pszichológiai tanulmányok mellett társadalmi tanulmányok Ba szakon is diplomáztam.

- Ez a hivatás számomra önmegvalósítást is jelent egyben, hiszen nap mint nap olyan módon teremthetek értéket, hogy az a körülöttünk lévő világot is jobbá teszi. Természetesen ezt a lehetőséget minden olyan szakmában megtaláljuk, ahol a saját értékeinkkel összhangban, olyan munkát végezhetünk, melynek látjuk a pozitív hozzáadott értékét.

Egy saját, meghatározó élményemet egy korábbi cikkemben tettem közzé, mely a transzperszonális pszichológia és parapszichológia témájába igencsak illeszkedik.

"Az intuícióm elég jó, és nagyon sokszor érkeznek hozzám jövőbeli információk – ezt prekogníciónak nevezzük. Ám a legkülönlegesebb élményemet akkor is közzéteszem itt, ha többen elképzelni sem tudják hasonló élmények létezését, és akkor is, ha sok szakmabeli megkövez ezért, de a tudomány azért tudomány, mert megvizsgálja a tapasztalatokat, és nem azért tudomány, hogy elzárkózzék a jelenleg általa megalkotott világképbe nem illeszkedő tapasztalatoktól. Az más kérdés, hogy a tudomány megmerevedése következtében Tart (2010) szerint a tudományizmus hívei pontosan ezt teszik, de nem vagyok hajlandó ilyen hamis attitűdöt kiszolgálni, a fenomenológia éppen úgy kutatja a világ dolgait, hogy a saját élményeinket vizsgáljuk, úgyhogy íme a sztorim:

17 éves voltam, középiskolás. Reggel csörgött az ébresztőm, de még visszaaludtam 5 percre, a telefonomat szundira állítva – és álmodtam is, így módosult tudatállapotról volt szó: Az álmomban német órán ülünk, Edit néni magyaráz valamit, Ildi előttem átlósan ülve sóhajt és hátradől, majd kicsöngetnek. Valójában az ébresztőórám hangját hallottam az álmomban iskolacsengőként. Néhány hosszú másodperc történése volt az álom, melyre pontosan emlékeztem miután felébredtem, ugyanúgy, ahogy minden álmunkra emlékszünk, ha épp megszakítja az ébredésünk.

Ezután folytatódott szépen a napom, felkeltem és elmentem iskolába, majd kora délután elkezdődött a német óra… A reggeli álmomat már régen elfelejtettem, de amikor belekerültem az álombeli szituációba, akkor kissé ledermedtem. Tulajdonképpen hasonló érzés volt, mint amikor deja vu-t élünk át, azzal a kivétellel, hogy nem közben, hanem MIELŐTT megtörténtek volna az adott pillanatok, pontosan tudtam, hogy mi következik! És szépen sorban lejátszódott az egész jelenet. Hihetetlen volt."

Ezért vagyok itt. Hogy beszéljünk dolgokról. És hogy értéket adjak a világnak, ha már tudok azáltal, hogy egyre több boldog embert látok magam körül.

Munkámról:

Munkám során transzperszonális szemléletben és elsősorban affektív (érzelmi) megközelítésű módszerekkel (Gestalt, egzisztenciális, és elsősorban személyközpontú) dolgozom. A transzperszonális irányzat a pszichológia negyedik erőirányaként térben és időben egyaránt kiterjeszti a tudományos lélektan vizsgálódásának területét azzal, hogy különböző korok és kultúrák (legyen az nyugati vagy keleti) emberről alkotott és felhalmozott össztudását is tiszteletben tartja. A természettel való kapcsolat és összhang ezzel felértékelődik, ebben a holisztikus és ökológiai szemléletben élek és dolgozom, a fenntartható fejlődésre magánemberként is odafigyelve.

A kapcsolat a természettel, önmagunkkal és másokkal gyógyító potenciált hordoz magában, közös konzultációinkon a köztünk lévő kapcsolat gyógyító erejére építünk, mely minden pszichoterápia alapját jelenti, de a személyközpontú (rogersi) szemléletben jelenik meg a legtisztábban.

Tanácsadó szakpszichológusként egészséges, ám krízisbe került emberek fordulnak hozzám, de egyébként sem történik diagnosztizálás a közös munka során. A rogersi kapcsolathangsúlyos szemléletbe nem fér bele az alá-fölérendeltségi viszony, a köztünk lévő kapcsolat egyenrangú és egyedi, ahogy mindenki személyisége is egyedi és megismételhetetlen, ennek legfeljebb teret adhatunk ahhoz, hogy még inkább kibontakozhassék. Ehhez az egészséges működés alapjait, és a szunnyadó erőforrásokat fedezzük ismét fel, és azokra építünk.

A rogersi szemlélet, mint konzultációs keret és elfogadó attitűd olyan légkört teremt, mely lehetőséget és teret ad ahhoz, hogy ismét rátalálj önmagadra, és a válaszaidat saját magad találd meg a kérdéseidre.