Ahogy az elmúlt időben egyre inkább megnőtt az önismereti munkára való nyitottság, és ezzel együtt az egyre tudatosabb emberek száma, látható, hogy a világ kezd egy egészen más hellyé változni.
Friderikusz Sándor Mester Tamással készített egy podcastot nem olyan régen, ahol Tamás azt nyilatkozta, hogy ha többen meditálnának a világ vezető politikusai közül, akkor egészen más helyen élnénk.
Tökéletesen egyetértek. Az önismereti úton járó ember – ahogy az egó működése láthatóvá válik számára - egy ponton túl felismeri, hogy igazán boldog a belső hangja, lelkiismerete által diktált módon történő önmagához kapcsolódásban – és mivel ezáltal a külvilághoz is kapcsolódik, így az áramlásban létezésben, jelenlétben, mások szolgálata által lehet. (Ez az én, jelen pillanatban legfontosabb tényezőket kihangsúlyozó ad hoc összefoglalásom, mely természetesen Számodra lehet egészen más is.)
És a csodálatos az, hogy a külső környezet kalapálása helyetti vagy melletti belső munkával egyre többen látják és élik ezt a világot. A szívbéli működés világát. Mégpedig annak tudatában, hogy a mainstream nyugati világkép hamis!
Nem csupán olyan értelemben hamis, hogy ahányan vagyunk, értelemszerűen annyiféleképpen látjuk a világot attól függően, hogy éppen hol tartunk a saját önismereti utunkon, de olyan értelemben is és (valóban!) hamis, hogy az teljesen különbözik attól a valóságtól, melybe egyre többen és többen kapnak akár pillanatokra, vagy egyre hosszabb időre betekintést akár meditációban, egyéb módosult tudatállapotokban, de a tiszta jelenlét megélése által is, mely a leglényegibb tapasztalások egyike - akik gyakorolják, azok tudják, hogy miről van szó ezalatt.
A belső önismereti út tapasztalatai teljes összhangban vannak a többezer éves tudásokkal és tapasztalatokkal, legyenek azok zen szerzetesek által átadott tudások, jógafilozófia vagy Jézus alaptanításai.
És azok, akik már nem csupán gondolkodnak, de önismereti és/vagy spirituális úton járnak (utóbbi természetesen a szó nemes és nem az elferdített és lealjasított értelmében értendő), azok tudják, hogy az a valóság, amit a mainstream csatornákon eléjük vetítenek, tele van hazugsággal, manipulációval és hiányzik belőle a lényeg: a lélek, a lelkiismeret által való vezéreltség. Átvernek minket. Már nagyon régóta. És egyre többek számára ez már teljesen nyilvánvaló dolog.
Akinek a szíve nyitva van, az kap intuíciókat, megsejtéseket. Befelé figyelve és a saját tapasztalataiban bízva dönt – ahogy Buddha is mondta: ne higgy el semmit, csak tapasztalj. Viszont aki csak a fejére, és a kívülről jövő információkra hallgat, annak egyre nehezebb dolga lesz eligazodni ebben a kívülről jövő információdömpingben – és a cél valóban ez is. Hogy egyre kevésbé bízzunk önmagunkban, mások céljait kiszolgáló, irányítható lények maradjunk.
Megmérettetünk.
A felvilágosodással, és a tudomány jelen megismerési módjainak kizárólagos piedesztálra emelésével – mellyel csupán a valóság igencsak leszűkített tartománya vizsgálható - a fürdővízzel együtt kiöntöttük a gyereket is. Tart (híres kutatópszichológus, parapszichológus, transzperszonális pszichológus) tudományos dogmatizmusnak nevezte azt a jelenséget, amikor a tudomány képviselői szélsőségesen ragaszkodnak régi paradigmákhoz és a tudományos eszközökkel nem vizsgálható jelenségekről egyszerűen nem vesznek tudomást.
A tudomány képviselői sokszor mintha teljesen kihagynák a képletből a lelkiismereti tényezőt. Egyre ismertebb tény, hogy a tudományos kutatások természetesen nem általánosan, de sok esetben gazdasági és politikai érdekeket szolgálnak ki, ahol a lelkiismeret nem elsődleges szempont. Vajon ebből milyen következtéseket vonhatunk le?
A spirituális forradalom idejét éljük. Ahol a korábban feltett lemez már lejárt. Rajtunk a sor, egytől egyig mindannyiunkon, hogy milyen világot teremtünk magunkban – és ezáltal magunk körül.
Olyan világot élünk, ahol a szív és az ész egyensúlyának vissza kell billennie a tudományos megismerési formákban is, de a hétköznapokban, a saját életünkben is. Aki csak a fejére hallgat, az a jelen helyzetben elveszik.
Nincs két egyforma ember. Egy adott film, egy adott könyv is mást mond akár saját magunk számára is 5-10 év elteltével, hiszen fejlődünk, változunk. És ez még inkább így van két különböző ember esetében. Ami az egyik ember számára igaz, az a másik számára nem biztos, hogy színtiszta igazság lesz, vagy nem teljesen úgy igaz. Ami az egyik embernek gyógyszer, az a másik számára méreg is lehet.
Persze, vannak egyetemes igazságok is (alapvetően csak azok vannak), de az emberi létünk szempontjából – ahol a lényeg a tapasztalás és a személyes növekedés – muszáj megtisztelnünk egymást azzal, hogy a másik fél is megélhesse – természetesen a lelkiismeretére támaszkodva – a saját igazságát. (Ha nem így tennék tanácsadóként, pszichológusként, hanem megmondanám, hogy a hozzám forduló mit tegyen, akkor azzal tiszteletlen lennék, egyenesen megaláznám a hozzám fordulót.)
Hogy miért gondolom így? Eddigi önismereti utam egy fontos leckéje volt évekkel ezelőtt, hogy a saját magam puzzledarabkáját kell a helyére tennem ahhoz, hogy a világ is harmóniába rendeződhessen körülöttem. És ezt mindig, minden esetben megteszi. Mert az valójában sokkal egyszerűbben működik, mint amennyire túlbonyolítjuk – amennyiben a szívünkre hallgatunk. (Jézus erre mondta, hogy boldogok a lelki szegények. A szent egyszerűségben nagyon sok igazság rejlik.)
Így azt gondolom, hogy nincs olyan univerzális igazság, mely kívülről rákényszeríthető lehet bárkire, főleg úgy, hogy közben a másik fél magában rossz érzésekkel találkozik.
Amikor külső eszközökkel, zsarolással próbálnak hatni Rád (azt mondják, hogy valaki vagy valami érdekében meg kell tenned valamit, amiről egyébként a lelked mélyén úgy érzed, hogy nincsen rendben), az annak a kijátszása, hogy eltávolodtunk a természettől és önmagunktól is, és a felelősséget átruházva, kívülről várjuk a megoldást saját problémáinkra. Elhittük, hogy különálló, kiszakadt, magára maradt lények vagyunk, nem pedig a rendszer részei, akik folyamatosan hatunk egymásra.
Ha valamivel kapcsolatban ellenérzésem van, fontos, hogy szemügyre vegyem, hogy melyik önismereti gombomat nyomták meg, vagyis mire világítottak rá, mit kell helyretennem magamban. Ha ezt megnézegettem, helyretettem, letisztítottam magamban és az ellenérzés továbbra is fennáll, akkor lehet szó arról, hogy már nem csupán magamban kell tisztogatnom, de a határaim megvédéséről van szó. Ez mindig egyéni önismereti munka függvénye.
Ebben az igazán kiélezett helyzetben - ahol most látszólagos szélcsend van -, nagyon fontos az, hogy magunknál legyünk! Akár a forgószél közepén – kint dúlhat a vihar, de legyen meg belül a csend, a magunkhoz, a saját lelkiismereti, belső hangunkhoz való kapcsolódás. Ha jön kívülről egy impulzus és megjelenik bennünk ezzel kapcsolatban egy érzés, nézzük meg, hogy mi magunk hogyan vagyunk vele! Mit mond róla a belső hangunk? Az a tett, melyre buzdítanak, összhangban van-e vele, összhangban van-e a lelkiismeretünkkel?
Régóta látjuk, hogy – amennyiben nem vagyunk tudatosak - akár politikai hovatartozás alapján hogyan ugrunk egymásnak ahelyett, hogy a teremtő energiáinkat a saját életünk rendbetételére fordítanánk.
Olyan idők jönnek – és már bőven benne vagyunk -, amikor még nagyobb feszültségekre számíthatunk, és ha nem figyelünk, nem lesz egyszerű dolgunk. Az, hogy milyen világban élünk, az egyenként mindannyiunk felelőssége. Vizsgáljuk meg, hogy mi mit teszünk hozzá! Hogy ugrunk-e parancsszóra, ha a másikat lehet hibáztatni, vagy belül keressük a megoldást és békére törekszünk? Egy idő után rém kellemetlen lesz, ha továbbra is úgy gondoljuk, hogy az életünket megoldják helyettünk.