Blog

Ettünk a fáról és kiűzettünk a paradicsomból.
A minap egy meditációm során jött a felismerés, hogy ez mennyire igaz. Kiszakítottuk magunkat a teljességből, és ezért – igaz, alapvetően rendelkezünk vele - mégis újra kell tanulnunk az Isteni renddel való összhangot, az igazi boldogságot.
A természet közelebb van ehhez a rendhez: a madarak az égen és a halrajok mintázatokat leírva közlekednek. Az egyedek rákapcsolódnak a morfogenetikus mezőre, ahol mindenkinek megvan a maga helye, a legtökéletesebb helye. Így ahelyett, hogy a nagy rész alkotóelemei összeütköznének, közös táncot járnak. (Ahogy nekünk is megvan a legjobb helyünk minden egyes pillanatban, kérdés, hogy éberek vagyunk-e rá – sajnos általában ezt kell újratanulnunk.)

Amikor éberek vagyunk a lehető legjobb helyünket illetően (vagyis jelen vagyunk a pillanatban), az egy terápiás ülés során az őszinte, osztatlan figyelmet jelenti a kliens számára.
(Az általam fő módszerként alkalmazott személyközpontú terápia letisztultsága, sallangmentessége számomra mindig nagy segítség volt a klienssel való kapcsolatban történő jelenlétben, mivel „a kevesebb több” alapon valóban minden figyelmemet a terápiás kapcsolat építésére tudtam fordítani, a lényegre tudtam figyelni és jelen lenni azzal, akivel éppen akkor és ott jelen kellett lennem. Abban a jelenlétben megélhető az empátia és a feltétel nélküli elfogadás – és ha jelen vagyunk, akkor a harmadik hatótényező, a hitelesség is óhatatlanul megjelenik, mert az igazi jelenlét nem tűri el a hazugságot - és minden egy irányba vezet: ha hitelesek vagyunk, az is tisztítja a teret, elmélyíti a kapcsolatot az előző két hatótényező számára.
A személyközpontú szemlélet egy alapvetően affektív, érzelmi alapú terápiás irányzat, melynek kerete számomra is magabiztosságot ad a kapcsolódáshoz, végső soron pedig a terápiás kapcsolat az, ami számít, épít és gyógyít.)

Amikor bő 10 évvel ezelőtt elkezdtem egyéni konzultációk keretében kliensekkel dolgozni, kis idő után megfigyeltem, hogy nem csupán a kettőnk által alakított közös dinamika jelenti a folyamatot. Ugyanis amikor mélyen bevonódtam, elfoglaltam a helyemet a beszélgetésben – jelen voltam(!) -, akkor olyan válaszok jelentek meg bennem, melyeket sehonnan sem tudhattam volna, a mély kapcsolódások pedig tovább mélyítették az üléseket. A kezdeti nagy lelkesedésnek is volt előnye (még ha szakmailag nem is voltam annyira felkészült), az ülések inkább feltöltöttek, inspiráltak, és megfigyeltem, hogy amikor engem tölt ez az energia, akkor a klienst is tölti. Ez egyértelműen többet adott és jobban mutatta az utat bármi másnál, a terápiás folyamat önmagát írta.
Amikor jelen vagy, őszintén és mélyen kapcsolódsz valakihez, ott megjelenik Isten is. És mindkét fél a lehető legtöbbet kapja ebből a kapcsolódásból, egy terápiás térben is. Vagyis pszichológusként akkor csinálom jól, amikor én is feltöltődöm a közös ülés során. Ha én nem érzem a flow-t, akkor a kliens sem... És lehet látszólag bármennyire is bonyolult egy ülés témája, ha megjelenik a transzcendens dimenzió benne, akkor a kép mégis egyre tisztább kezd lenni mindenféle küzdés nélkül, mert a szívünkkel vagyunk jelen, nem csupán az elménkkel.

Szóval amikor pontosan tudod, hogy hol van a helyed, és mi a leginkább a szívedből jövő megnyilvánulás, akkor a terápiás alkalmak során valóban csatornaként működsz és a folyamat saját magát írja a lehető legtökéletesebb módon anélkül, hogy megerőltetnéd magad, és számodra is a lehető legtöbb jön vissza.
Azt hiszem, Müller Péter erre írja az Aranyfonál című könyvben, melyet megjelenése idején, 2016-ban olvastam, hogy „a Szent Szellem segítsége nélkül az erőfeszítéseken nincs áldás.” (65. o.)
(Csak egy kis kitérő, hogy az Aranyfonál az egyik kedvenc könyvem, 10 évvel ezelőtt leírva olvasni egy nagy köztiszteletnek örvendő írótól, művésztől, hogy a tanítómestere egy test nélküli szellem, nagyon nagy dolog volt. Számomra nyilvánvaló volt korábban is, hogy az ember nem szűnik meg a fizikai testének elvesztésével, de ott és akkor ennek a jelentősége mélyen megérintett.)

Érdekes felismerésem volt egyébként abban az időben az is, hogy amikor ebben a szellemben dolgoztam és igazán megadtam a módját, ösztönösen éreztem, hogy egyenes háttal kell, hogy üljek. Több felismerésem volt ezek után arra vonatkozóan is, hogy melyik mudra vagy ászana (kéztartás / jógapozíció) mit szimbolizál, egyik sem véletlen, ha belépsz adott információs térbe és beleolvadsz, akkor érzed, hogy melyik a legkényelmesebb. (És ezért segít valóban fordítva is: pl. az ima kéztartás a szíved előtt sem csupán valaki fejéből esett ki, egyenes háttal azt felvéve, középpontodból kiindulva könnyebben kapcsolódsz a Felettes Énedhez / Istenhez.)
És amikor az alkalmak során ebben a térben léteztünk, akkor pont elég volt 50 perc, harmóniában voltunk a kereteinkkel.

Hogyan légy jelen?
Jelenlét és hála

Amikor flow-ban vagy, nem elmével viszed az életedet, a terápiákban is megjelenik a transzcendens. A kezdetektől fogva az érdekelt leginkább, hogy tudatosan hogyan tudok ebbe az állapotba kerülni - mi szükséges hozzá?
Az előző cikkben írtam a mentális térben való takarításról, és említettem, hogy a tisztaság mellett más tényezők is vannak a teljességben való létezés eléréséhez. Ilyen értelemben ez az írás az előző folytatása – a teljesség igénye nélkül, mert ebben a cikkben egyenlőre csak a saját, szubjektív tapasztalataimról mesélek.

Mi az, amire ez a kliens tanít?
Férjem egyik kedvenc filmje a „Sully”. Megjelenésekor, szintén 2016-ban láttuk ezt a filmet, mely valós eseményt dolgoz fel: Sullenberger kapitány a januári, jeges Hudson folyón hajt végre bravúros kényszerleszállást és menti meg ezáltal a járaton utazó összes ember életét. Az én kedvenc részem, amikor a new yorki vízirendészet munkatársai észlelik a bajt és mindenki tudja, hogy mi a dolga, percek alatt kimentik a szerencsétlenül járt utasokat és a legénységet.
Bár az esetek többségében életmentésről közvetlenül nincs szó egy pszichológus munkáját tekintve (még ha közvetve sokszor nagyon is), én ez után a film után konkrétan abban a szellemben és kérdéssel indultam dolgozni, hogy ma kit kell kimenteni a vízből? :)
Természetesen a segítő attitűd minden segítő szakmát választó esetében alapból is megvan. Itt leginkább a tudatosság-rész az izgalmas. Azért rezonáltam ezzel a jelenettel, mert abban az időben már gyakoroltam a tudatosságnak ezt az elemét: minden reggel izgatott voltam, hogy mit tanulok vajon aznap a kliensektől, vajon mit hoz az a nap. Jó szakembernek tartottam magam, arra figyeltem, amiért büszke vagyok arra, ahogyan és amiért dolgozom (ha szívből vagyunk jelen a munkánk során, az igenis lehet a legtökéletesebb adott pillanatban még akkor is, ha nem vagyunk birtokában a világegyetem minden tudásának).
Az alkalmak között is ráhangolódtam a következő páciensre: azzal a céllal, hogy csatorna tudjak lenni a Teremtő számára, „Fény-fa gyakorlatokat” végeztem, melynek technikája talán nem is annyira fontos, de a lényege, hogy kapcsolódsz Éghez és Földhöz, reggel a felkelő Nap és a Föld energiájával – utóbbi földelés is, ahogy légzőgyakorlat során felveszed a Napból a tiszta energiát és áldást kérsz az adott napra, majd leadod a Földnek a feszültséget. Utóbbi földel, szintén segít jelen lenni, kapcsolódni a Magasabbhoz spirituális értelemben. Ha nem teljes szívvel és hittel végeztem volna, semmi értelme nem lett volna, de mivel valóban jelen voltam a gyakorlatokban, tudatosabb tudtam lenni és a feladatomra tudtam figyelni az kliensekkel történő konzultációs alkalmak alatt.

Tudatos jelenlét
Amikor a figyelmünkkel teremtetünk és nem automata-üzemmódban élünk, akkor az éberség lehetővé teszi, hogy észleljük, hogy a világ is kommunikál velünk, és azt is, hogy mit kommunikál. Kiélesednek az érzékszerveid és a jelenben tudsz létezni – úgy kezded magad érezni, mint egy művészfilm szereplője, ahol minden pillanat értelmet nyer és varázslattá kezd válni. Emlékszem, ahogy még a mosogatás is egy megszentelt pillanat volt.
Emlékszem arra is, hogy mennyire élő volt a nyitott ablak mellett a tavaszi lehel téri zsongás a dél körüli órákban és milyen meleg fénnyel sütött be a nap a világos szobába. Emlékszem, ahogy ott ültem, és elégedettséggel, mosollyal hallgattam őt. Teljes figyelmemmel ott voltam nem csupán a beszélgetésben, hanem az életem középpontjában is. (Valójában mindig csak azokra a pillanatokra emlékszünk vissza, melyeket valóban megéltünk a jelenben, azokra kevésbé, amikor a múlton vagy a jövőn rágódtunk.)

Hála
Mondják, hogy a hála egy gyorslift... Valóban nagyfokú hálát is éreztem, értékeltem az életemet - pedig akkor sem volt tökéletes, és soha nem lesz az -, de a hátrányból előnyt kovácsoltam, emlékszem rá, hogy egy tavaszi reggelen teljes harmóniában kopogtam végig a függőfolyosón munkába menet, mert középen voltam (arra gondoltam, hogy egy későbbi életszakaszom folyamán mi lesz az, amire ebből az életszakaszból szeretettel gondolok vissza), tudatában voltam az értékeimnek, azzal, hogy milyen értéket teremtek, és ezt elismertem magamnak.
A flow pedig anyagilag is prosperációt jelentett: úgy éreztem, hogy mindenki hozzám akar jönni konzultációra. Néhány év alatt sikerült is túltolni a munkát, de a kiégésemből való visszafordulás céljából is középre helyezkedtem, az akkori felismerésekből született ennek a cikknek az előzménye, mely a lelkünk tisztításáról szól.
Tehát hála, értékelni a jelent: akármennyire is nem tökéletes a jelen helyzet, belehelyezkedni és megélni a perceket, mégpedig hálával – új tapasztalatokat jelent.

Szolgálat
Ahogy írtam róla, egy csatornaként léteztem, és kezdtem megérteni, hogy Jézus mit érzett szolgálat alatt: amikor másokat szolgálsz, magadat is szolgálod. Észrevettem, hogy minél jobban önmagam vagyok, annál kevésbé azonosítom magam az egómmal. Megszűnt az önérdek, a kérdés az volt, hogy mi ennek a pillanatnak a legjobb megvalósulása - Hogyan nyilvánulhat meg rajtam keresztül leginkább Isten?
Az a paradox helyzet állt elő, hogy minél inkább nem elszakítva, nem különállóként és nem a saját érdekeimet nézve cselekedtem, hanem a jelen hívásából azt tettem, ami a leghelyesebb, annál inkább a boldogságomat kezdte el szolgálni minden. Az energia elkezdett beáramolni a tevékenységembe, kapcsolataimba, ahol egy magasabb rezgésszintre lépve minden úgy alakult, ahogy az számomra is a legideálisabb volt, megszaporodtak a „pont jókor, jó helyen” állapotok, azokkal az emberekkel, helyzetekkel találkoztam, akik és amik segítettek az utamon, szinkronicitások („véletlen” egybeesések) sorozata jelezte a helyes haladási irányt, melyen minden egyes pillanat és ember tanítómmá vált (még a nehezebb helyzetek is természetesen), melyekért nem győztem hálát adni. Tehát a valóság egy mélyebb (magasabb) szintje nyílt meg előttem. És természetesen nem csak előttem, az érintett ügyfelek, kliensek előtt is: az mindig csoda, amikor nem véletlenül küldi éppen Hozzád az adott klienst a Jóisten... (ez egyébként egy valid szupervíziós kérdés is így, hogy miért küldte éppen Hozzád, éppen őt, éppen akkor...) viszont ebben az flow állapotban, amikor újabb és újabb rétegek kerülnek elő a terápiás folyamatban, több szinten történnek kapcsolódások, felismerések, szinkronicitások, akkor igencsak ki lehet maxolni ezt a kérdést. Tehát ilyenkor a leghatékonyabb egy tanácsadási / terápiás folyamat. (Még encounter csoportok résztvevőjeként is ezt éreztem, több szinten, több rétegben és dimenzióban tárultak fel a felismerések, száguldottam a saját önismereti folyamatommal.)
És nem pszichológia, hanem az én egyéni érdeklődésem, és így, a cikk végén már nem tűnik elvont vagy spiri gondolatnak, mert ide kapcsolódik: Grigorij Grabovoj úgy fogalmazza meg a fenti állapotot, hogy a Szellem nyilvánul meg Rajtad keresztül, és ilyenkor át tudod szellemiesíteni az anyagot és a körülötted lévő világot is... vagyis Isten teremtése nyilvánul így meg rajtad keresztül, vele együtt teremtesz – mindenki javára, sikerrel.
(„Az embereknek ez lehetetlen, de Istennek lehetséges.” Lukács 18:17.)
Lényegében Grabovoj ugyanazt mondja, amit fent Müller Péter is. Ilyen az, amikor egyek vagyunk, és csak a szeretet létezik. Az pedig már mesteri szint, amikor nem esel ki ebből a folyamatos Égi kapcsolatból. (Nyilván én is kiesek még, az viszont tény, hogy aki ezt az állapotot megtapasztalja, az már nem kíván maga ellen cselekedni, ebbe az irányba törekszik, akármennyire is tűnhet furcsának vagy irracionálisnak mindez olyasvalaki számára, aki még nem találkozott huzamosabb ideig ezzel az állapottal, csak percekre vagy órákra. Nekem megadatott egyszerre sok-sok hónapig ebben az állapotban lenni, és tapasztaltam, hogy mit jelentett mindez a saját és környezetem fejlődése számára.)

Összegzés

Tehát összefoglalásként az előző írásom a lelki tisztaságról szólt, és igaz, nálam a felismerések sorrendje fordítva történt, de – amit jelen cikkből leginkább kiemelnék - logikusan az erre ráépített kérdés lehet az, hogy hogyan nyilvánulhat meg Isten (=a Tudatosság) rajtam keresztül?
Minden egyes konzultációt ezzel kezdtem: Hogyan tudok csatorna lenni Isten számára? És ez természetesen minden nap, minden percben fontos (legalábbis törekedni rá) – ha saját és mindenki érdekében tudatos vagyok.
Ez a kérdés pedig éberséget ad. És amikor tiszta vagy, akkor tud megjelenni ez a flow, és annak őrzése érdekében tudatosan tisztítani kezded ezt a „csatornát”. Nem teszel olyat, ami azt beszennyezi, ami nem méltó hozzád.
Vagyis ez a szeretet-csatorna adott, mi a szeretet vagyunk. Legfeljebb összekoszolni tudjuk, nem figyelni rá – ebben segítenek azzal „központilag is”, hogy a figyelmünket elvonják az önismeret fontosságáról, teszik ezt sok ezer éve, emberemlékezet óta...
Ha tudod, hogy mi megy a híradókban vagy hogy a média milyen híreket és hogyan ad le, akkor azt is tudod, hogy a világ működésének csak egy pici szeletét, a megnyilvánultnak egy kicsi részét mutatják be (azt is manipulálva attól függően, hogy éppen melyik oldalt szolgálják – hátha elmegy a maradék energiád is azzal, hogy az eléd dobott gumicsontot rágod.) Az élet ennél jóval több. Valóban varázslat. Varázslat nélkül csak rabszolgaság – és sokan még csak most ébrednek rá (jó esetben).

Sokan nem tudják, hogy mit is értsenek önismereti munka címszó alatt, és rövidre zárják: "de hiszen én ismerem magam". Ellentétben azzal, hogy a lakásunkat rendszeresen kitakarítjuk, időnként felújítjuk, testünket minden nap ápoljuk, lefürdünk, fogat mosunk, esetleg eddzük is és karbantartjuk azt, mégsem feltétlenül foglalkozunk azzal, hogy a lelkünkben mekkora a káosz. Elmegyünk amellett, hogy miért vagyunk frusztráltak, mi nem kerek, mi nem jó az életünkben, melynek következményeként kezdetben "csak" boldogtalanságot tapasztalunk, viszont ha nem keresünk megoldást a helyzetre, különböző betegségek formájában materializálódhatnak a problémáink.

Az önismereti munkáról két hasonlat jut eszembe: részben egy mentális rendrakás, mentális zajtól való megtisztulás - és önismereti munkával való tisztántartás, amikor a nem odavaló tartalmakat takarítjuk el: vagyis megnézzük, hogy a felmerülő, minket zavaró témákat illetően mi a lelkiismeretünknek megfelelő aktuális válasz és cselekedet, másrészt pedig szörfölés a hullámokon az egyensúly megtartása végett.

Lehet, hogy elsőre nem hangzik túl egyszerűnek, pedig rém egyszerű az egész. Sőt, meglátásom szerint jóval egyszerűbb, mint amennyire képesek vagyunk túlbonyolítani.

Ugyanis az önismereti fejlődés során nem fejlődünk el magunktól, hanem inkább egyre inkább önmagunk leszünk, vagyis a fölösleges, nem hozzánk való tartalmaktól szabadulunk meg, mert legbelül már teljesek vagyunk, csak túl sok minden rakódott ránk a szocializációnk, megfelelni akarásunk, beilleszkedéseink során, és túl sok "veszett el" - látszólag önmagunkból. Önismereti munka során tehát azt tisztítjuk el, ami nem hozzánk tartozik, melynek során egyre inkább önmagunk leszünk, egyre autentikusabbá, hitelesebbé válunk.

Mindezt a lehető legegyszerűbben képzeljük el: az érzéseink segítenek benne, a lelkünk vezet, olyan módon, hogy az a lépés lesz a helyes (és vezet el a jelenleg még akár nem is látható későbbi megoldáshoz), mellyel kapcsolatban béke van bennünk.

Tisztaság – tisztesség.

Ha tisztességes vagyok, tiszta vagyok, nincs miért szégyenkeznem. Ha a lelkemet megtisztítom a mentális „szeméttől”, az rengeteg mentális energia felszabadulásához vezet: mintha megtisztítanánk magunkat a háttérben futó programoktól, melyek lassítják a rendszert, ezáltal minél inkább a jelenben tudunk lenni és jó döntéseket vagyunk képesek hozni.

Ilyen módon ami nekünk jó, az a világnak is jó.

Érdemes tehát akár naponta elvégezni ellazult állapotban ezt a gyakorlatot, néhány perc énidőt adva magunknak: megnézni, hogy mi az, ami problémaként feljön, van-e valami dolgom vele, és ha a válasz igen, akkor mi az? (Ez organikusan fog történni, először úgyis a legaktuálisabb, legégetőbb témáink fognak feljönni, s ahogy azok megoldásra kerülnek, jönnek majd a régebbi dolgok is.) És mivel szerencsére folyamatosan változik kint és bent minden, fejlődünk, ezért természetesen ami most megoldás, és amivel kapcsolatban most béke van bennem, az lehet, hogy öt év múlva, vagy akár jövő héten már egészen más érzéseket okoz – de ahhoz, hogy oda el tudjak jutni, a „mostba” kell megérkeznem: a most problémáit kell megoldanom.

Ha ezt megtesszük, kitisztul a tér, és szinkronba kerülve Felsőbb Önmagunkkal és az Áramlattal, úgymond magasabb szintre lépve a külső világ eseményeinek támogatása nyomán is fogjuk érzékelni, hogy a helyünkön, az utunkon vagyunk.

„Mert ne gondold hogy annyi vagy amennyi látszol magadnak,
mert mint látásodból kinőtt szemed és homlokod, úgy nagyobb
részed énedből, s nem ismered föl sorsod és csillagod
tükörében magadat,

és nem sejted hogy véletleneid belőled fakadnak,
és nem tudod hogy messze Napokban tennen erőd
ráng és a planéták félrehajlítják pályád előtt
az adamant rudakat.”

Babits Mihály: Zsoltár férfihangra (részlet)

Ahogy az elmúlt időben egyre inkább megnőtt az önismereti munkára való nyitottság, és ezzel együtt az egyre tudatosabb emberek száma, látható, hogy a világ kezd egy egészen más hellyé változni.

Friderikusz Sándor Mester Tamással készített egy podcastot nem olyan régen, ahol Tamás azt nyilatkozta, hogy ha többen meditálnának a világ vezető politikusai közül, akkor egészen más helyen élnénk.

Tökéletesen egyetértek. Az önismereti úton járó ember – ahogy az egó működése láthatóvá válik számára - egy ponton túl felismeri, hogy igazán boldog a belső hangja, lelkiismerete által diktált módon történő önmagához kapcsolódásban – és mivel ezáltal a külvilághoz is kapcsolódik, így az áramlásban létezésben, jelenlétben, mások szolgálata által lehet. (Ez az én, jelen pillanatban legfontosabb tényezőket kihangsúlyozó ad hoc összefoglalásom, mely természetesen Számodra lehet egészen más is.)

És a csodálatos az, hogy a külső környezet kalapálása helyetti vagy melletti belső munkával egyre többen látják és élik ezt a világot. A szívbéli működés világát. Mégpedig annak tudatában, hogy a mainstream nyugati világkép hamis!

Nem csupán olyan értelemben hamis, hogy ahányan vagyunk, értelemszerűen annyiféleképpen látjuk a világot attól függően, hogy éppen hol tartunk a saját önismereti utunkon, de olyan értelemben is és (valóban!) hamis, hogy az teljesen különbözik attól a valóságtól, melybe egyre többen és többen kapnak akár pillanatokra, vagy egyre hosszabb időre betekintést akár meditációban, egyéb módosult tudatállapotokban, de a tiszta jelenlét megélése által is, mely a leglényegibb tapasztalások egyike - akik gyakorolják, azok tudják, hogy miről van szó ezalatt.

A belső önismereti út tapasztalatai teljes összhangban vannak a többezer éves tudásokkal és tapasztalatokkal, legyenek azok zen szerzetesek által átadott tudások, jógafilozófia vagy Jézus alaptanításai.

És azok, akik már nem csupán gondolkodnak, de önismereti és/vagy spirituális úton járnak (utóbbi természetesen a szó nemes és nem az elferdített és lealjasított értelmében értendő), azok tudják, hogy az a valóság, amit a mainstream csatornákon eléjük vetítenek, tele van hazugsággal, manipulációval és hiányzik belőle a lényeg: a lélek, a lelkiismeret által való vezéreltség. Átvernek minket. Már nagyon régóta. És egyre többek számára ez már teljesen nyilvánvaló dolog.

Akinek a szíve nyitva van, az kap intuíciókat, megsejtéseket. Befelé figyelve és a saját tapasztalataiban bízva dönt – ahogy Buddha is mondta: ne higgy el semmit, csak tapasztalj. Viszont aki csak a fejére, és a kívülről jövő információkra hallgat, annak egyre nehezebb dolga lesz eligazodni ebben a kívülről jövő információdömpingben – és a cél valóban ez is. Hogy egyre kevésbé bízzunk önmagunkban, mások céljait kiszolgáló, irányítható lények maradjunk.

Megmérettetünk.

A felvilágosodással, és a tudomány jelen megismerési módjainak kizárólagos piedesztálra emelésével – mellyel csupán a valóság igencsak leszűkített tartománya vizsgálható - a fürdővízzel együtt kiöntöttük a gyereket is. Tart (híres kutatópszichológus, parapszichológus, transzperszonális pszichológus) tudományos dogmatizmusnak nevezte azt a jelenséget, amikor a tudomány képviselői szélsőségesen ragaszkodnak régi paradigmákhoz és a tudományos eszközökkel nem vizsgálható jelenségekről egyszerűen nem vesznek tudomást.

A tudomány képviselői sokszor mintha teljesen kihagynák a képletből a lelkiismereti tényezőt. Egyre ismertebb tény, hogy a tudományos kutatások természetesen nem általánosan, de sok esetben gazdasági és politikai érdekeket szolgálnak ki, ahol a lelkiismeret nem elsődleges szempont. Vajon ebből milyen következtéseket vonhatunk le?

A spirituális forradalom idejét éljük. Ahol a korábban feltett lemez már lejárt. Rajtunk a sor, egytől egyig mindannyiunkon, hogy milyen világot teremtünk magunkban – és ezáltal magunk körül.

Olyan világot élünk, ahol a szív és az ész egyensúlyának vissza kell billennie a tudományos megismerési formákban is, de a hétköznapokban, a saját életünkben is. Aki csak a fejére hallgat, az a jelen helyzetben elveszik.

Nincs két egyforma ember. Egy adott film, egy adott könyv is mást mond akár saját magunk számára is 5-10 év elteltével, hiszen fejlődünk, változunk. És ez még inkább így van két különböző ember esetében. Ami az egyik ember számára igaz, az a másik számára nem biztos, hogy színtiszta igazság lesz, vagy nem teljesen úgy igaz. Ami az egyik embernek gyógyszer, az a másik számára méreg is lehet.

Persze, vannak egyetemes igazságok is (alapvetően csak azok vannak), de az emberi létünk szempontjából – ahol a lényeg a tapasztalás és a személyes növekedés – muszáj megtisztelnünk egymást azzal, hogy a másik fél is megélhesse – természetesen a lelkiismeretére támaszkodva – a saját igazságát. (Ha nem így tennék tanácsadóként, pszichológusként, hanem megmondanám, hogy a hozzám forduló mit tegyen, akkor azzal tiszteletlen lennék, egyenesen megaláznám a hozzám fordulót.)

Hogy miért gondolom így? Eddigi önismereti utam egy fontos leckéje volt évekkel ezelőtt, hogy a saját magam puzzledarabkáját kell a helyére tennem ahhoz, hogy a világ is harmóniába rendeződhessen körülöttem. És ezt mindig, minden esetben megteszi. Mert az valójában sokkal egyszerűbben működik, mint amennyire túlbonyolítjuk – amennyiben a szívünkre hallgatunk. (Jézus erre mondta, hogy boldogok a lelki szegények. A szent egyszerűségben nagyon sok igazság rejlik.)

Így azt gondolom, hogy nincs olyan univerzális igazság, mely kívülről rákényszeríthető lehet bárkire, főleg úgy, hogy közben a másik fél magában rossz érzésekkel találkozik.

Amikor külső eszközökkel, zsarolással próbálnak hatni Rád (azt mondják, hogy valaki vagy valami érdekében meg kell tenned valamit, amiről egyébként a lelked mélyén úgy érzed, hogy nincsen rendben), az annak a kijátszása, hogy eltávolodtunk a természettől és önmagunktól is, és a felelősséget átruházva, kívülről várjuk a megoldást saját problémáinkra. Elhittük, hogy különálló, kiszakadt, magára maradt lények vagyunk, nem pedig a rendszer részei, akik folyamatosan hatunk egymásra.

Ha valamivel kapcsolatban ellenérzésem van, fontos, hogy szemügyre vegyem, hogy melyik önismereti gombomat nyomták meg, vagyis mire világítottak rá, mit kell helyretennem magamban. Ha ezt megnézegettem, helyretettem, letisztítottam magamban és az ellenérzés továbbra is fennáll, akkor lehet szó arról, hogy már nem csupán magamban kell tisztogatnom, de a határaim megvédéséről van szó. Ez mindig egyéni önismereti munka függvénye.

Ebben az igazán kiélezett helyzetben - ahol most látszólagos szélcsend van -, nagyon fontos az, hogy magunknál legyünk! Akár a forgószél közepén – kint dúlhat a vihar, de legyen meg belül a csend, a magunkhoz, a saját lelkiismereti, belső hangunkhoz való kapcsolódás. Ha jön kívülről egy impulzus és megjelenik bennünk ezzel kapcsolatban egy érzés, nézzük meg, hogy mi magunk hogyan vagyunk vele! Mit mond róla a belső hangunk? Az a tett, melyre buzdítanak, összhangban van-e vele, összhangban van-e a lelkiismeretünkkel?

Régóta látjuk, hogy – amennyiben nem vagyunk tudatosak - akár politikai hovatartozás alapján hogyan ugrunk egymásnak ahelyett, hogy a teremtő energiáinkat a saját életünk rendbetételére fordítanánk.
Olyan idők jönnek – és már bőven benne vagyunk -, amikor még nagyobb feszültségekre számíthatunk, és ha nem figyelünk, nem lesz egyszerű dolgunk. Az, hogy milyen világban élünk, az egyenként mindannyiunk felelőssége. Vizsgáljuk meg, hogy mi mit teszünk hozzá! Hogy ugrunk-e parancsszóra, ha a másikat lehet hibáztatni, vagy belül keressük a megoldást és békére törekszünk? Egy idő után rém kellemetlen lesz, ha továbbra is úgy gondoljuk, hogy az életünket megoldják helyettünk.

Sok helyütt találkozhatunk azzal a megállapítással, hogy a koronavírus kapcsán jelen kialakult helyzet nagyszerű lehetőséget teremt arra, hogy megálljunk, magunkba nézzünk, elgondolkodjunk, lehorgonyozzunk a saját középpontunkat illetően. Valójában óriási lehetőséget kapott ezzel az emberiség, hiszen ezt a fajta lelassulást kihasználva emberek tömegei kezdhetnek el tudatosodni, mely globális, kollektív szinten is tudati emelkedést jelent. (Talán nem véletlen ez a lecke.) Az alábbi rövid cikkben egy holisztikus önismereti módszert szeretnék megosztani.

Valójában az önreflexió, önismeret létszükséglet a belső harmónia megteremtését illetően, de sokszor csak krízishelyzetekben „fáj eléggé” valami ahhoz, hogy változtassunk rajta. És valóban, ezek a helyzetek hozzák a legtöbb ajándékot, és késztetnek a legnagyobb fejlődésre, ahogy – a régi, nem bevált sablonok helyett - új megküzdési módok keresésére kényszerülünk.

Az „otthonmaradás” sokaknak jelent nehéz helyzetet éppen azért, mert nincs jó kapcsolatuk, vagy éppen nincs is élő kapcsolatuk önmagukkal.
Pszichológusi praxisom során találkoztam a ténnyel, hogy – annak ellenére, hogy egyre többen kezdenek önismerettel foglalkozni – nagyon sokan sodródnak az életüket illetően. Mely azért is érdekes tény, mert a keleti kultúrákban évezredes hagyománya van az önismereti munkának, sokan világosodtak, világosodnak meg spirituális-önismereti munka során, itt nyugaton pedig társadalmi szinten valami egészen mást csinálunk – és nem is vagyunk túlságosan boldogok általa.

A természettől többek között megtanulhatjuk, hogy az árral érdemes úszni, nem pedig vele szemben. És a jelen helyzet csendessége vissza nem térő önismereti alkalom. Még ha valójában minden perc önismereti lehetőség, jelenleg bizonyos szempontból talán mégis könnyebb ráhangolódni önmagunkra. A cél az, hogy az esetleges szorongás energiáit konstruktív célokba fordítsuk át. Mert tudjuk: amire energiát fordítunk, az erősödik.

Ahogy több cég átállt home office-ra, a nagyobb mozgástér – már csak az idő tudatos szervezése miatt is - nagyobb felelősséget adott a kollégáknak, mely már önmagában is nagyszerű fejlődési lehetőség egyéni és szervezeti szinten is. (Hiszen a cégek egyébként is egyre inkább az empowerment irányába mozdulnak el világviszonylatban, vagyis a demokratikusabb szerveződés, átláthatóbb működés és a kollégák döntéshozatalba való bevonása által növelik a munkavállalók elkötelezettségét, jelen folyamat pedig facilitálhatja ezt a változást.)

Viszont visszatérve a személyesebb szinthez, amikor egy klienssel önismereti munkába kezdünk, a folyamat elején szívesen hozom be a fizikai– és mentális takarítás témakörét.

Ugyanis mi is az önismeret?
Egy olyan munka, ahol NEM felépítünk valami mesterségeset, hanem azokat a rétegeket takarítjuk el, melyek akadályoznak minket abban, hogy szabadon, hitelesen tudjuk megélni önmagunkat. Melyek miatt szorongást, lelki diszharmóniát élünk meg.

És hogy hogy jön ide a takarítás?
A keleti analógiát használva ahhoz, hogy kommunikálni tudjunk belső önmagunkkal, intuitívabbak legyünk, és inspiráltak (vagyis kapcsolódni tudjunk egy nálunk hatalmasabb erőtérhez, melynek legbelsőbb önmagunk is része), ahhoz le kell, hogy tisztítsuk a mentális (és fizikai) terünket is. (Előbbi az egyik célja a meditációnak is.)
Ugyanis a rengeteg fizikai lim-lom (pl. soha fel nem vett ruhák, meg nem javított eszközök, olyan tárgyak, melyekhez nem jó érzések kötődnek stb.) és a mentális „lomok” (pl. halogatott teendők, bennünk maradt rossz érzések kapcsolatokkal vagy eseményekkel kapcsolatban stb.) úgy működnek, mint a számítógépünkön háttérben futó programok: rengeteg mentális energiát szívnak el tőlünk.

Szóval a rendrakást, lomtalanítást érdemes fizikai szinten kezdeni (a témában szeretettel tudom ajánlani Marie Kondo könyveit, videóit).
Ezután vagy ezzel párhuzamosan pedig az érzelmi – gondolati terünket is ugyanígy tisztítanunk érdemes, mely már aktív önismereti munkának számít.

Minden helyzet, melyben benne vagyunk, vagy melyhez kapcsolódunk – legyen az nagyon személyes vagy látszólag globális – rólunk, nekünk is tanít valamit, vagyis hatalmas önismereti lehetőség.
Ha szánunk rá esténként néhány percet, és elkezdünk meditálni, akkor kezdetben a csend helyett azok az események jönnek a tudatunkba, melyek aktívan foglalkoztatnak, vagyis melyeket még nem raktunk el a megfelelő polcra magunkban. Helyzetek, melyekre még nem találtunk megoldást, furcsán-sután lezajlott interakciók, konfliktushelyzetek magunkban vagy másokkal (a kettő a tükörfunkció miatt valahol szintén ugyanaz), halogatott dolgaink, stb.
Jó, ha látjuk, hogy ezek a tudatunkba törő gondolatok, érzések olyan helyzetekhez kötődnek, amikor nem éltük meg önmagunkat, vagyis nem voltunk hitelesek, nem voltunk szabadok, visszafogtuk magunkat (vagy csak szimplán nem tudtuk, hogy mi a jó megoldás, mely szintén az önmagunktól való elsodródás jele).

Szóval szánjunk pár percet arra, hogy letisztítsuk a mentális terünket azzal, hogy elcsendesedünk, befelé figyelünk, és megkérdezzük magunktól, hogy az adott témával kapcsolatban mi van bennem, mit érzek. Mit súg a szívem, lelkiismeretem (figyeled a „lelkiismeret” szót, mennyire beszél?) ha a „mit kellene tennem” kérdést teszem fel neki. Van-e valami dolgom még az adott témával a fizikai térben is, vagy elég az ha másképp nézek rá? Hogy lehetett volna másképp kezelni azt a helyzetet, vagyis mit tanultam belőle? (Ezáltal változik az energetikája).
Ha alszunk rá egyet, egészen másképp fogjuk kezdeni a napot, és ha rendszeresen, minden este végezzük ezt a gyakorlatot, akkor azáltal, hogy elkezdjük megoldani az apróbbnak tűnő problémáinkat, már belenyúltunk ebbe a "hálóba", így csökken az általános szorongásunk. Ugyanis ez egy holisztikus rendszer, és bárhol tisztítunk benne valamit, az a többi életterületünkre is kihat.
(2019 tavaszán, amikor nagyon intenzíven végeztem ezt a nagyon egyszerű meditációt, olyannyira sikerült letisztítanom a teret, hogy nagyon gyakran kerültem a jelenlét állapotába a mindennapi életben, és megsokszorozódtak a szinkronicitások, véletlen egybeesések, jöttek a megoldások, vagyis sikerült hónapokra belelépnem az áramlatba. Erről majd legközelebb, mivel ez nagyon fontos téma és megoldókulcs, mely a nyugat embere számára mégis rejtve van.)

Reggelente pedig szintén érdemes tudatosan kezdeni a napot, ha szeretettel töltjük fel a terünket (pl. hálát tudunk adni az életünkben a jó dolgokat illetően), ha átgondoljuk, hogy mik a legfontosabb értékek számunkra, melyeket adott nap során is követni szeretnénk, ha átgondoljuk a teendőinket annak érdekében, hogy hatékonyak legyünk, ezekkel szintén tisztító munkát végzünk.

Szóval ha elkezdünk minél tisztábban élni, vagyis őszintének lenni önmagunkhoz, azzal elkezdjük egyre hitelesebben, egyre szabadabban kezdjük megélni önmagunkat. Ez azt jelenti, hogy a különböző helyzetekben jobban érezzük majd, hogy mi a jó döntés, hogyan cselekedjünk, jönnek az inspirált gondolatok, és egyre inkább szabadságot és boldogságot kezdünk el megélni.

A jelen időszakban különösen fontos, hogy inspirációból táplálkozzunk, vagyis olyan dolgokkal foglalkozzunk, melyek a szívünknek kedvesek, melyek által lélekben felmelegedhetünk, mert akkor kapcsolódunk ahhoz az áramlathoz, melyben megfelelőbb megoldásokra rálelhetünk. Ez tehát az emelkedés időszaka, a lehetőség arra, hogy elkezdjük egyre jobban meghallani a belső hangunkat. Ha ezt az utat választjuk, az hosszú távon befolyásolja majd az életünket.