Blog

A téli napforduló és a karácsony kapcsolata

December 21-én beköszöntött a csillagászati tél, az északi féltekén ez volt az év legrövidebb napja. A téli napforduló is ősi évkezdő (félévkezdő) ünnep, több különböző pogány, európai nép is ekkor ünnepelte saját istene születését. Aurelianus császár a görög Héliosz napisten és a perzsa eredetű Mithras-kultusz ünneplésére 274-ben bevezette a Sol Invictus (legyőzhetetlen Nap) kultuszát, és a napisten születésének napját december 25-re tűzte ki. Ez volt a konkét előzménye annak, hogy 350-ben I. Gyula pápa december 25-öt a Megváltó születésnapjává nyilvánította, és az örmény egyház kivételével - mely január 6-án ünnepli Jézus születését - elfogadták a döntését.
A karácsony szláv eredetű szó (korcsun), a „lépő, átlépő” szóból származik jelentése pedig „fordulónap", „napfordulat" lehetett. Az orosz nyelvjárásokban a „téli napforduló" mellett „pusztulást", „halált", „végórát", „gonosz szellemet" is jelentett, mely a téli hidegre, a hosszan tartó sötétségre és az óév szellemére vonatkozott.
Jézus születése tehát nem véletlenül esik erre az időszakra, ahogy a napfordulótól kezdve növekszik környezetünkben a fény, mi is felfedezzük saját belső fényünket és mások iránt való szeretetünket. Innentől kezdve a befelé fordulás helyett ismét kezdünk a külvilágra fókuszálni, a belső megpihenés után embertársaink, tágabb közösségünk felé fordulunk, ahogy a nap fénye a természetet is újra életre kelti, a mi MAGUNK, önmagunk is fejlődésnek indul, hogy újra virágba borulhasson.

Őseink – a magyar nép is - együtt éltek a természet ritmusával, az év minden szakaszának megvolt a maga ideje és feladata, mely feladatok megjelentek a népszokásokban is. Eleink tudták, hogy egy nagyobb rendszer részeként, a kozmosszal együttműködve harmóniát teremthetnek saját életükben is – és ennek alapján azzal is tisztában voltak, hogy pl. nem Nyilasról, mint típusról, hanem a Nyilas haváról kell beszélnünk, ahol az év az emberi fejlődés bizonyos állomásának a megélési lehetőségét tartogatja különböző lehetőségek és feladatok formájában – teszi ezt spirális, egymásra épülő formában a folyamatos fejlődés érdekében. A természettel együttműködő mágikus rítusok, szokások, szertartások évszázadokon keresztül a mindennapi élet részei voltak.

A Nyilas hava és a téli álom ideje

Időszámításunk kezdetétől a Nyilas a téli napforduló csillagképe, ugyanis a Nap látszólag a Tejút Nyilas csillagképében lévő hasadékból bukkan elő a téli napforduló reggelén.
November 23-án léptünk a Skorpióból a Nyilas havába, mely a legsötétebb hónap az évben. A hónap névadója a Nyilas állatövi csillagkép, mely a Tejút hasadékában, „barlangjában” lakó, nyilazó kentaurt mintáz Mezopotámiában, Hellászban, Egyiptomban, és hellenisztikus hatásra az arab, hindu csillagtérképeken is. A csillagkép konkrétabban hősök és istenfiak tanítómesterét, a szelíd és bölcs Kheiron kentaurt ábrázolja, aki miután gyógyíthatatlan sebet szerez Héraklész célt tévesztett mérgezett nyilától, Prométheusz javára lemond halhatatlanságáról, Hádész, az Alvilág fejedelme pedig befogadja őt birodalmába és cserébe újra a felvilágra engedi Prométheuszt. Zeusz az égre emelte Kheiront halála után, és belőle készítette a Nyilas csillagképet.

Az ókoriak hite szerint az istenek, a jó és gonosz szellemek, az eltávozott és a megszületni vágyó lelkek a Tejúton közlekednek világunk és Túlvilág között, de az átjárás csak akkor szabad, amikor a Tejúton planéták (vagy a Nap) is tartózkodnak, és a lelkek azokon keresztül közlekedhetnek. A „megnyílnak az egek" metafora tehát arra az időszakra utal, amikor a Tejúton jár a Nap. A Nyilas tehát a Tejút középpontjából érkező teremtő energiák csillagképe, a Nyilas archetípus tudása egyenesen az égből érkezik!
Kheiron itt lép be a felső világból (Tejút) az alsó világba (Napút), vele együtt a bölcsesség a Földre száll, Prométheusz ereje pedig felszabadul. Itt, a Nyilas havában születik a "világ világossága", a tudás és szeretet egysége és innen válik elérhetővé az egész évkörön.
A magyar hagyomány Koldus szekérnek és Sánta koldusnak is nevezi ezt a csillagképet, ahol a sánta szó mágikus kifejezési formaként szentet jelent, az égen haladó szekér szentséget hordoz. A Tejút pedig a szellemi magaslatot jelöli, ahogy a kentaur a szellemileg magasabb szinten lévő ember jelképe volt.

A Nyilas nyilával kétfelé céloz, a nyíl hegye egyrészt a Skorpió szívére, az Antares csillagra mutat, amely a világ négy oszlopának egyike, a szeretet és tudás oszlopa, a szeretet szimbóluma. A Nyilas ezzel a céllal, a szeretettel kíván eggyé válni és másokat is ide kíván eljuttatni. A téli napfordulón a Nap a Tejúton halad és a nyíl hegyénél áll, így egy másik ábrázolás szerint a Nyilas a Napra céloz, ahol az íjjal és a nyílvesszővel végzendő cselekvés meditációt, és a felsőbb szférákkal történő kapcsolat felvételét jelenti.
A nyíl a földi kötöttségektől, problémáktól való elszakadás vágyának szimbóluma egy magasabb, tökéletesebb, ideális világ felé. Az ég és a fény a mérce, a Nyilas erre koncentrál, erre fókuszál. Kheiron szeretné begyógyítani a sebét, lerázni magáról a múlt emlékeit és új célokat kitűzni, szellemi törekvései időben és térben is a messzeségbe irányulnak.
A Nyilas a belső összefüggéseket, törvényszerűségeket, igazságot keresi, és közben közvetít Ég és Föld között. A felemelkedés és a tudás átadásához a szeretet fényéből merítkezik.

Mit is jelent számunkra ez az analógia?

Amint látjuk, Nyilas havának kitüntetett szerepe volt eleink életében, hiszen a karácsonyi készülődés, a fény születésére való várakozás fémjelzi ezt a hónapot, mely egyet jelentett a meditatív elmélyüléssel éppen akkor, amikor a természet is a legmélyebb álmát alussza.
A téli napforduló a telet, az éjszakát, az alvás képét, a rejtettet és a még meg nem nyilvánulót mintázza. A hagyományok szerint Nyilas hava a téli álom, a teremtő álmok, világunk megálmodásának az ideje. Ilyenkor közvetlen kapcsolatban vagyunk az Istenek világával, a felsőbb dimenziókkal, s ezáltal legbelsőbb vágyainknak megsejtése és jövőképünk megjelenése zajlik le bennünk. (A következő három hónapban pedig ez az Égi Álom a saját személyes álmunkká, élettervünkké, feladatunkká, lehetőségünkké válhat, melyhez az eszközöket is megkapjuk, ha felvállaljuk, így lépünk be hősként mi is a tejútról ebbe a világba, hogy a téli álomban megjelent eszméket megvalósíthassuk - ennek pedig feltétele a múlt energiáinak elrendezése.)
Tehát ez a hónap a belső elmélyedés és terveink szövögetésének időszaka volt.

Ezen túl a téli napforduló egy olyan fordulópont, ahol a legnagyobb sötétségben újjászülető Megváltó eljövetele bölcsességet kíván – erre is felkészít a téli álom ideje, ahol a titokkutatás és az erők teljes uralása és a haszontalan ideáktól való megszabadulás által főpappá vagy táltossá válik a lélek. Ez a szeretet bölcsessége, ebből születik a megváltás igénye.
Nem mindegy, hogy ekkor a világosságot és a szeretet fényét, vagy az önzés sötétjét visszük át az új korszakba. A régiek azt tartották, hogy ez a várakozással teli időszak alkalmas leginkább az elmélyülésre, életünk teremtésére. Azt tartották, hogy tetteinket felemelhetjük a Nap fényéhez, s ezért az univerzum felső törvényeit kell követnünk idelent is.
Elgondolkodtató, hogy mi mivel töltöttük idén is – ahogy minden évben – ezt a szent időszakot… talán folyamatos stresszel és szaladgálással az ajándékok után?
Szerencsére egyre többen élik át a karácsony ünnepét úgy, ahogy annak valóban értelme van – a család ünnepeként és nem a fogyasztói társadalom által felkínált ajándékozási lázként tekintenek rá.

A régi idők embere böjttel várta a karácsonyt. November 25-én, Katalin napjával véget ért a zajos kis farsang, és egészen nagyfarsangig nem tartottak sem mulatságokat, sem lakodalmakat. Megkezdődött az adventi várakozás. Karácsony előünnepe Miklós napja (dec. 6.) „gonoszűző” alkalom volt, akárcsak a pogány téli napfordulói ünnepekből fennmaradt Luca napja (dec. 13.) amikor harangszó űzte el a leselkedő gonoszt. Eleink azt tartották, hogy a gonoszok, bűbájosok az esztendő leghosszabb éjszakáitól is bátorítva, Luca és karácsony között vannak ártó hatalmuk teljességében, a gonosz lelkek ilyenkor Tejút csillagain keresztül a fent leírt módon a Földre juthatnak. A Megváltó megszületése után azonban elvész a hatalmuk, a növekvő fény elűzi őket. A tűznek ezért, mint a fény hozójának kiemelt szerepe van a napfordulói, karácsonyi rítusokban. A tűz a gonosz – hétköznapi értelemben a hideg és a sötétség – elűzésének eszköze volt, ezért gyújtottak és gyújtunk karácsonyi gyertyát is. A Luca-kalendárium Luca napjától karácsonyig terjedő 12 nap időjárásából próbált következtetni a jövő évre. Mivel a liturgikus naptár szerint a napforduló karácsony éjszakáján következik be, és az év fordulóját is ekkor ünnepelték, ezért az emberek mélyen átélték a Luca-naptól karácsonyig terjedő utolsó tizenkét nap jelentőségét.

A Bak hava és a fény születése

December 21-től Január 20-ig tartózkodik a Nap a Bak jegyében. A téli napforduló idején a leghosszabb az éjszaka, és legrövidebb a nappal, a világosság azonban már növekedésnek indul.
A Megváltó megszületésével a gyakorlati tettek ideje jön el. A mély titkok és magas törvények ismerete után a Nyilas szakaszban megélt szeretet-bölcsesség a gyakorlatba áthelyezve a tapasztalatok bölcsességévé alakul, csak az életképes ismeretek maradnak fent.
Az előző szakaszban megszületett a fény, az újjászületés, a megújulás igénye, most el is kezdődik az új korszak. A külső erők és a belső energiák ugyanarra a célra, a hegy csúcsára fókuszálnak, ahová az előző fázisban indultunk el. Elkezdődik az újjászületés, növekszik a fény és minden régiót és szintet átjár – áthatja az anyag világát. A Bak az utolsó föld elemű jegy, a Nyilas fénye a matériába kerül, a lélek most uralhatja teljesen az anyag világát!
A Bak jelében születik a Megváltó, minden eddigi tudás és bölcsesség tapasztalattá válik. A Bak mitikus ábrázolása is a mindenséget sugallja; magabiztosan áll a hegy csúcsán és sugárzik róla, hogy övé a világ. Nem fél, nem szédül, tudja, hogy a szakadék mélyén is ő van, s jelenlegi teste, csak töredéke hatalmas lényének. Ezzel a tudással és tapasztalattal válik a mindenség uralkodójává.
A földi munkákban a fenti feladat és lehetőség jelenik meg a Bak idejében. Az anyag megtermékenyítése (Bika) után a matéria teljes ismerete (Szűz) következett, most pedig a föld világának uralása, túlhaladása következik; az anyag mélyén a legparányibb elem maga a fény, más szóval az anyag maga a tér és az idő anyagkeresztjébe foglalt fény.
A Bak szimbolikájához tartozik az előrejutás, a haladás, a fejlődés vágya és igénye. A sorsfeladat tudatosodik, a lélek megérti, hogy merre vezet az útja, és vállalja önmaga írta sorsát.
Az elpusztult természet újraéledését, feltámadását és erőgyűjtését folyamatában ábrázolva szimbolizálják, a Bak utolsó harmadában már érezhető a szárnyalás, az emelkedés energiája.

A Karácsony havát Boldogasszony hava követi a Bak idejében. A Fény már megszületett, a karácsonyi éjféli mise végét jelző harangozással ért véget a Nap fordulatának ünnepe. István napján (dec. 26.) sót és zabot szenteltek és regősök járták a házakat. 27-én, János napján imákkal űzték el a gonoszt és kérték a betegek gyógyulását. Az ébredést, termékenységet idéző suprikáló (vesszőző) pásztorok és ifjak Aprószentek (dec. 23.) napján járták a falut.

Szilveszterkor az éjféli harangszó, közös éneklés és a tiszteletes hálaadása búcsúztatta az óesztendőt. Újév reggelén egymást köszöntötték az emberek, kántáltak, regöltek, s vigyáztak az évkezdés jó hangulatára. Vízkeresztkor már a farsang ideje kezdődött, az év leghidegebb napja (jan. 13.) után pedig ismét elkezdődik a természet megújulása.

Ahogy a nappalok is egyre hosszabbak, növekedjék bennünk is a fény, kívánom mindenkinek, hogy megálmodott terveit sikerrel valósíthassa meg az elkövetkező hónapokban!
Az év lezárásaként ezzel a cikkel kívánok minden kedves kliensemnek és olvasómnak csodálatos, boldog új esztendőt!

Felhasznált irodalom:

Jankovics Marcell: Jelkép-kalendárium (1997). Csokonai Kiadó
Brigitte Hamann: A tizenkét archetípus (2011). Bioenergetic Kft. Szekszárd
Paksi Zoltán: Égi utak csillagüzenetei. A Magyar Asztrozófia könyve
magunk.hu (http://magunk.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=695:a-teli-napfordulo--az-almodas-ideje&catid=61:id-minseg&Itemid=165) letöltve: 2014-12-21
http://mult-kor.hu/20121224_karacsony_az_unnep_tortenete?pIdx=2 letöltve: 2014-12-21

Nem túl régen volt egy kliensem, aki nem szívesen szokott volna le a könnyű drogokról, mivel azok segítették őt a kreatív munkavégzésben. A világ mégsem volt kerek számára...
Frecska Ede egyik Integrál Akadémián adott előadásának vonalán indultam el, melyben elhangzott, hogy a nyugati kultúrákban miért használják szakszerűtlenül azokat a szereket, melyek a tradicionális kultúrákban a kreativitást, és a felsőbb szintekkel való összeköttetést segítik mind a mai napig.
Ezek az ősi, sámáni kultúrák azért tudják/tudták szakszerűen használni ezeket a szereket, mert:
- ünnepségek és különleges alkalmak esetén használták azokat
- ezáltal kevés alkalommal, és így eleve nem lehetett rászokni
- megvoltak a használat rituális keretei és pontos előkészületei.
Mindezek mellett tehát nem szomorúságukban nyúltak hozzájuk (ahogy teszik ezt gyakran mifelénk), hanem "boldogságukban".
Mivel Frecska szerint az agyban másféle kémiai folyamatok indulnak el boldogság és rosszkedv esetén, ezért nem szerencsés a szervezet által megindított irány ellen egy másik irányba húzni az agyi folyamatokat...
Nekünk, nyugatiaknak sikerült ismét eltárgyiasítanunk valami értékeset, ezáltal persze, hogy nem kerek a világ...

Ez a fenti sztori jutott eszembe erről a cikkről http://www.origo.hu/egeszseg/20141030-igy-hat-a-varazsgomba-az-agyra.html, mellyel az Integrál Akadémia hírlevelében találkoztam. A cikk azt taglalja, hogy az agyi összeköttetéseket hogyan változtatja meg a varázsgomba/pszilocibin, mely által lehetségessé válik a hangok látása vagy a színek hallása. (Hozzáteszem, hogy a szinesztézia egyébként a gyerekeknél még elég gyakori jelenség.)
Érdekes, nem? :)

Őseink élete még összefonódott a természet ritmusával, érezték, tisztelték és mindennapjaikba emelték annak örök körforgását. November 1-je mindenhol ünnepnek számított.

Az ősz maga az elmúlás analógiájával egyenlő, ezért a természet őszi haldoklásához számtalan mítosz és rítus társul.
Október a Skorpió hava (okt. 24-nov. 22). A skorpió a mitológiában „halálhozó állat”-ként szerepel, de az ősi kultúrákban az élet és a halál örök körforgásának jele volt, majd több korban és kultúrában is a halál és a feltámadás szimbóluma lett. Ezért nem véletlen az sem, hogy a kétnapos hallottünnep a Skorpió hónap első dekádjába a hónap első harmadába) esik, hiszen ebben a rendszerben mindig ez az első dekád határozza meg az egész hónap jelképi karakterét.
(Októbert egyébként a magyar hagyományban a novemberi Mindenszentekről nevezték el Mindszent havának.)

A nyolc legfőbb naptári ünnep koroktól és földrajzi távolságoktól függetlenül minden kultúrában megtalálható, ekkor az ősi népek rituális módokon teremtettek kapcsolatot a földöntúli, természetfeletti erőkkel.
A kelták ennek mintájára ünnepelték a tavaszi és őszi napéjegyenlőséget, a téli és nyári napfordulót, illetve a kelta kalendárium első napjait. A kelták főbb ünnepei az ősi szokások alapján az alábbiak:
- November 1. Samhain; a kelta újév, az ősök és az alvilági szellemek ünnepe
- Február 1. Imbolc; a növekvő fény, megtisztulás ünnepe
- Május 1. Beltane: a virágbaborulás, lombok, szerelem, isteni nász ünnepe
- Augusztus 1. Lugnasadh, Lammas: gabona, aratás, új kenyér ünnepe
- Téli napforduló, Yule; a Napisten újjászületésének ünnepe
- Nyári napforduló, Litha, Midsummer; a Napisten és Földanya nászünnepe
- Őszi napéjegyenlőség Mabon; betakarítás, szüret, a nagy nyári munkák befejezésének ünnepe
- Tavaszi napéjegyenlőség Ostara; az ébredő természet, a tavasz ünnepe

A kelta ünnepek közül a november 1-jén tartott Samhain ünnepe volt a legfontosabb, hiszen ez egyben a kelta kalendárium, az újév, valamint a tél kezdetét is jelentette. A pogány népek körében ugyanakkor ez az ünnep jelentette a betakarítás utáni jól megérdemelt pihenést és örvendezést is, amikor megköszönték a termést.

Az e napon tartott kelta szokásokra az archaikus kultúrákra jellemző egyensúlyra való törekvés mutatkozik meg. Mivel a kelták fő tevékenysége a pásztorkodás volt, így nyájaik fölöslegét ezen a napon vágták le, juhaikat pedig pároztatták a jövő évi szaporulat biztosítása érdekében. Ezzel tisztelték az óév elmúlását, és úgy tartották, hogy a halált az új élet teremtése győzheti le.

Az újév kezdete azért esik egybe a természet sötétedésével, mert a pogány népeknél a sötétség, sötétedés jelképesen mindig megelőzte a világosságot, ugyanúgy, ahogy a földbe vetett csírának is szüksége van a sötét, nyirkos talaj nyújtotta biztonságra ahhoz, hogy megerősödjék, kifejlődjék, majd idővel virágba boruljon és termést hozhasson.
(Május 1-jén Beltane ünnepével az év második, "napos felének" eljövetelét üdvözölték.)

Mivel a kelták mindig napnyugtától napnyugtáig számítottak egy napot, ezért ünnepeik is a megadott nap előestéjén kezdődtek - ezért van október 31-nek jelentősége, melyet egyben az év legmágikusabb éjszakájának tartottak. Úgy hitték, hogy ez a nap, az ünnep előestéje nem tartozik az óévhez és az újévhez sem. Hitük szerint ekkor érvényüket vesztik a természeti törvények, megszűnik az idő, az élők és holtak között pedig leomlik a válaszfal, melynek következtében a holtak szellemei elhagyják sírjaikat és szabadon kószálnak az élők között.
Ezt a mágikus éjszakát számtalan szertartással ünnepelték meg, örömtüzeket gyújtottak, kísértethistóriákat meséltek vagy jósoltak egymásnak. Hogy megosszák örömeiket az elhunyt ősökkel, étel- és italáldozatot (illetve a korai időkben emberáldozatot) mutattak be nekik, mely hagyomány ma is tovább él Írországban, ahol ételt hagynak éjszakára az asztalon a családi szellemeknek - úgy, ahogy egykor ez a magyar hagyományban is megszokott volt halottak napján, illetve karácsonykor.
Innen erednek a Mindenszentek előestéjén, Halloween-kor szokásos kísérteties és boszorkányos tréfák és hagyományok is.

A korai egyház nem vehette semmibe ezt a nagy fontosságú ünnepet, így annak betiltása helyett inkább az ókeresztény szokásokat igazították hozzá. Így az egyház november 1-ét 835-ben Mindenszentek napjává tette, az élők az üdvözülteket köszöntik ezen a napon. Ehhez hasonlóan a Mindenszentek utáni nap (nov. 2., ha az vasárnap, akkor nov. 3.) a halottak napja, melynek során a tisztítótűzben szenvedő lelkekről emlékeznek. A kettős gyásznap, Mindenszentek és Halottak napja tehát egy ünnepből, a kelta Samhain ünnepéből eredeztethető.

Az alábbi művek alapján:
Jankovics Marcell: Jelkép-kalendárium (1997). Csokonai Kiadó
Brigitte Hamann: A tizenkét archetípus (2011). Bioenergetic Kft. Szekszárd
Wikipédia: Kelta kalendárium

A párkapcsolat kérdésköre egyébként sem egyszerű, pláne akkor nem, ha a házasságot követően gyerek(ek) is érkeznek a családba, mellyel a szülők kapcsolata is új alapokra helyeződik – ezt a problémát minden kialakuló család átéli.

Nincs mit szépíteni rajta; ki kell mondani, hogy amint megvan a hőn áhított férj, a biztonságot adó fészek melege, és a kis trónörökös is megszületett, az ember lányának szeme fénye és életének legfőbb felelőssége a gyermek nevelése lesz, mely sajnos hajlamossá teheti őt az ellustulásra önmagát és a párkapcsolat vagy házasság ápolását tekintve is. Ez pedig bizony hosszú távon a pár elhidegüléséhez, konfliktusokhoz és akár váláshoz is vezethet, és mindegyik opció jelentősen megnehezítheti a gyermek gyerekkorát vagy kamaszkorát és erősen rombolhatja az életbe vetett biztonságérzetét.

A párkapcsolati problémák kialakulásáért pedig mindkét fél ugyanolyan mértékben felelős. A konfliktusok legfőbb forrása pedig véleményem szerint a kommunikáció hiánya és önmagunk alávetése, elvesztése.

De mit is értsünk ezalatt?

Érdemes lehet elgondolkodni rajta, hogy vajon mennyire vagyunk képesek önmagunkat megélni és felvállalni a kapcsolat elején vagy amikor már benne vagyunk.

Persze, kompromisszumra szükség van, de támogatjuk-e önmagunkat és a párunkat abban, hogy hitelesen önmagunk legyünk, vagy hogy hiteles önmagunkká váljunk? Felvállalhatjuk-e életünket, céljainkat egymás előtt álarcok nélkül? Szeretjük-e a másikat annyira, hogy megóvjuk attól, hogy szándékosan fájdalmat okozzunk neki? Feltételezzük-e, hogy mindezt ő is megteszi értünk?

Az édesanyák nagyon gyakran kerülnek abba a helyzetbe, hogy lemondanak saját magukról, idejükről, vágyaikról a gyerekek és (már egy fokkal jobb, bár nem ideális esetben) a férjeik javára is, és feláldozzák a család oltárán saját energiatartalékaikat és feltöltődési lehetőségeiket, céljaikat.
Szépen belesimulva a hétköznapi rutinokba, elkezdenek a párjuk elvárásai szerint élni és közben lassan elveszítik a kapcsolatot az igazi önmagukkal. Elfelejtik, hogy a párjuk abba az emberbe szeretett bele, aki egy teljesebb ember volt, és azt is, hogy ezzel a féltett kapcsolatuk boldogsága kerül veszélybe. Mert egy boldog párkapcsolat legfőbb kelléke két önmagát szabadon megélő, boldog, egész ember!

Ön egész embernek érzi magát?

Ha igen, akkor nem lehet gond az sem, hogy a fáradtan hazaérkező férje állandó rossz napjára és kritikusságára válaszul azt adja, amire neki a legnagyobb szüksége van: energiát és szeretetet. Ezáltal egy rossz passzban lévő kapcsolat is gyógyulni kezd és ismét egyre erősebbé válik!

Feltéve persze, ha van miből töltekezni.

Problémát jelent, ha ez az energiatartalék nem áll rendelkezésre és ezáltal hagyjuk, hogy a másik fél lehúzzon minket egy negatívabb érzelmi szintre. Attól kezdve minden további energiát és örömöt felemésztenek az egyre rendszeresebbé váló konfliktusok, melyek – ha hagyjuk – egy idő után átveszik az irányítást a kapcsolat fölött. A kapcsolat megmentésére pedig mindig van esély!

Tehát kedves édesanyák, tessék energiával töltekezni!

A boldog párkapcsolat és házasság megőrzése érdekében legalább hetente egyszer vagy kétszer (de lehetőleg minél többször) a párjuknak, férjüknek is adjanak lehetőséget a gyereknevelésben és a háztartásban való kibontakozásra azért, hogy 1-2 órát önmagukkal is tudjanak foglalkozni, sportolni, egy forró fürdőt venni vagy bármilyen más módon feltöltődni!

Szervezzenek párjukkal is közös programokat, bízzák rá a gyerekeket egy gyerekes barátnőjükre, akinek gyerekeire cserébe egy másik alkalommal Önök is vigyáznak a sajátjaik mellett.

Tehát ahogy önmagunkban, úgy párkapcsolatunkban és a házasságunkban is törekedjünk a TELJESSÉG-re, hogy az biztos alapja lehessen a boldog családunknak!

Úgy gondolom, hogy ha két ember kellőképpen szereti és teljesen meg tudja élni önmagát és ezáltal képes szeretni is a párját és hagyni, hogy ő is szabadon megélje önmagát, akkor mindketten szabadok és boldogok lehetnek egy kapcsolatban vagy házasságban.

Figyelnünk kell rá, hogy mikor áll elő az a helyzet, hogy nem önmagunkat éljük, és esetleg folyamatos félelem és feszültség van bennünk. Félelem például attól, hogy elveszítjük a másikat, vagy az megcsal minket.

De mi is a félelem? A nevében is benne van, hogy „fél” és nem „egész”! A félelem maga a szeretet, a bizalom és a biztonság ellentéte, es utal arra, hogy nem vagyunk egészek és nem a legbelsőbb hangunk szerint élünk.

Nem szabad hagyni, hogy a félelem irányítsa az életünket! A mi felelősségünk, hogy tudatosan a kezünkbe vegyük a saját sorsunkat, és hogy mi határozhassuk meg a kereteket! Vagyis ahelyett, hogy megadnánk magunkat a negatív érzéseinknek, el kell döntenünk, hogy beengedjük-e a félelmet békés otthonunkba, vagy helyette engedjük-e magunknak, hogy szabadon kiteljesedjünk és egésszé váljunk, melynek esetében a félelem értelmét veszti, és ami nem mellesleg egy jól működő párkapcsolat és házasság alapfeltétele!

Egy boldog házasság és ezáltal család megteremtésével adhatjuk a legtöbb útravalót gyermekeink számára, mely élő példa és érték lesz örök életükre, befolyást gyakorolva későbbi párválasztásukra és saját párkapcsolatukra is.

Már csak ezért is érdemes küzdenünk a saját boldogságunkért és a házasságunkért!

Párkapcsolat, szerelem, szenvedély, elköteleződés, hűtlenség, titkok, szingliség…

Párkapcsolat. Mit jelent ez a szó számunkra úgy általában vagy életünk különböző időszakaiban, netán igencsak zűrös időszakok esetén az egymást váltó perceinkben? Sarkalatos a kérdés, mely mindannyiunk életében jelen van és valójában a legtöbb fejtörést és szenvedést a nyugati jóléti társadalmakban felnövekvő generációk számára a vallási különbségek és háborúk helyett jelenleg valamilyen formában ez okozza.

Persze abban is biztosak lehetünk, hogy elődeink nagy kérdései és kételyei a történelem viharai és az eltérő társadalmi berendezkedések ellenére is nagyban hasonlítottak a mieinkre, hiszen ugyanazon lelki dinamikával rendelkezünk. Legfeljebb a természet közelsége és a veszteségek gyakoribb és szükségszerű elviselése által ők fejlettebb megküzdési repertoárt tudhattak magukénak, mint amivel mi rendelkezünk.

Viszont a kényelmes, modern kis világunk számunkra olyan új problémákat is hozott, melyekkel ők nem találkoztak, sőt, még az előző generáció eszköztárában sem találunk megoldási mintát és magunknak kell megküzdenünk velük - gondolok itt a válások számának radikális megugrására és a mozaikcsaládok működésére.

Nézzük ezeket az örök kérdéseket! Miért kell szenvednünk ott, ahol éppen a boldogságot keressük?

Miért vágyódunk szenvedélyesen és görcsösen egy olyan kapcsolat után ami még nincs, miért marjuk halálra egymást akkor, amikor benne vagyunk, és miért dől össze a fél világ akkor, amikor magunkra maradunk?

Valójában gyakran szeretünk elmerülni a párkapcsolatra vonatkozó, magunkat szétgyötrő kérdéseinkben, de az igazi kérdések soha nem egy párkapcsolatról szólnak, hanem arról a két emberről, akiket az összeköt. Esetünkben pedig nem másról, mint önmagunkról!

Vajon mennyire vagyunk képesek önmagunkat megélni és őszinte igennel felvállalni akkor, amikor még csak vágyódunk egy kapcsolat után, akkor amikor benne vagyunk, vagy éppen akkor, amikor az véget ér?

Igen, kompromisszumra nagyon is szükség van, de támogatjuk-e önmagunkat és egymást abban, hogy hitelesen önmagunk legyünk, vagy hogy hiteles önmagunkká váljunk? Felvállalhatjuk-e életünket, céljainkat egymás előtt álarcok nélkül? Szeretjük-e a másikat annyira, hogy megóvjuk attól, hogy szándékosan fájdalmat okozzunk neki? Feltételezzük-e, hogy mindezt ő is megteszi értünk? És egyáltalán mit érzünk? Ott a helyünk mellette?

Ha ezekre a kérdésekre igennel tudunk felelni, ha tiszta szívvel tudjuk megélni azt a sorsot, amit úgy igazán a miénknek hiszünk és át tudjuk érezni az élet lehetőségekkel teli varázsát hálát adva a jelenlegi helyzetünkért (még akkor is, ha az most közelről sem tűnik ideálisnak), akkor valójában ki kell, hogy mondjuk, hogy nincs mitől félnünk!

De nézzük meg mindezt közelebbről!

Ha már egy ideje szingli vagy és minden vágyad, hogy legyen már melletted valaki (de nem ám akárki), akkor valószínűleg észrevetted már, hogy minél jobban rágörcsölsz erre a „megoldandó feladatra”, annál rosszabb lesz a helyzet.

Nem nagy titok, hogy az emberek érzik egymást. Ez esetben pedig érzik a ragaszkodást, és azt, hogy nem önmagadat éled, hanem magadon kívül keresel valamit. Energiát szeretnél kapni valakitől, mert Neked nincs. Legalábbis van, de azt felemészted a más valaki iránt történő vágyakozásban.

Pedig nem azokhoz az emberekhez vonzódunk, akik elvesznek tőlünk. Azokhoz vonzódunk, akik sugározzák magukból az erőt, azokhoz akiktől mi is kaphatunk. Vagyis azokhoz, akik boldogan megélik és szeretik önmagukat – hiszen tudják, hogy más valakit is csak azáltal tudnak szeretni, ha van miből töltekezni az adott kapcsolaton kívül is.

Változás akkor szokott jönni a hosszú szingliség után, amikor a „kint” helyett elkezdünk örülni a „bent”-nek, vagyis ahelyett, hogy a boldogságunkat rajtunk kívülálló dolgok fennállásától tennénk függővé, felfedezzük a helyzetünk és saját lényünk egyediségét és szépségét, több figyelmet fordítunk önmagunkra és végre megtaláljuk a helyünket a világban és elfogadjuk a sorsunkat. Vagyis amint elengeded a görcseidet és megtanulod szeretni azt az embert, aki vagy és azt az élethelyzetet amiben vagy, és megtanulod megélni azt, amit az élet a jelenben adni tud, abban a pillanatban át fognak fordulni a dolgok! Nem véletlenül tartsz most itt, valamit még meg kell tanulnod. És akkor, amikor a legkevésbé számítasz rá, mert elengeded a nagyon akarást és elkezded tényleg jól érezni magad a bőrödben, éppen akkor fog Rád találni az, aki csak Neked lett félretéve az alsó polcon.

Párkapcsolatban élsz de az nem tökéletes? Az elején az volt? Ha igen, akkor nem lehetséges, hogy azóta elkezdtél a párod elvárásai szerint élni és közben elveszíteni önmagad?

Nem arról van szó, hogy önzőnek kell lenni egy kapcsolatban, hanem arról, hogy meg kell maradnunk annak az embernek, akibe a párunk beleszeretett, és nem mindent feláldozni érte úgy, hogy közben önmagadat, s ezáltal éppen a féltve őrzött boldog kapcsolatot áldozod fel. Egy boldog párkapcsolat legfőbb kelléke két önmagát szabadon megélő, boldog, egész ember! Esetleg a párodnak folyton rossz napja van és kritizál? Adj neki energiát és mosolyt, tégy meg mindent annak érdekében, hogy jobban érezze magát! Hallgasd meg, gyógyítsd, fogadd őt el minden negatív tulajdonságával együtt! És engedd neki, hogy részesüljön a Te pozitív töltésedből! Hiszen leginkább erre van szüksége, és arra, hogy szeresd! És ha ezt képes vagy megtenni, a kapcsolat is gyógyulni kezd és ismét egyre erősebbé válik!

A csapda itt az szokott lenni, hogy az egyik fél lehúzza a másikat egy negatívabb érzelmi szintre, és attól kezdve minden energiát és örömöt felemésztenek az egyre rendszeresebbé váló konfliktusok. Persze vannak hullámvölgyek, de hosszú távon ne engedd elhatalmasodni magadon a párod okozta rossz érzéseidet! Különben a kapcsolatot az fogja irányítani. Ha mindent megtettél azért, hogy részedről jól működhessen a kapcsolat és ő mégsem képes Téged megbecsülni, akkor érdemesebb fontolóra venni, hogy valóban ő-e a Te másik feled! De ne add fel csak azért mert nehéz addig, ameddig mindent meg nem tettél érte! Hiszen jól tudod, hogy ameddig nem oldottad meg magadban azt, amit éppen a jelenlegi kapcsolatban tanulsz, addig ugyanolyan problémákat fogsz felhalmozni egy másik kapcsolatban is! És miért ne adnád meg az esélyt az adott kapcsolatodnak azáltal, hogy kihozod a legtöbbet magadból?

Szakított Veled és vissza akarod hódítani?

A szakításnak nyilván volt valamilyen oka, és ha ő így döntött, akkor az a kapcsolat valószínűleg nem működött.

Én határozottan úgy gondolom, hogy nem véletlenül vonzunk be az életünkbe bizonyos embereket. Folyamatosan tanulunk egymástól mialatt a saját fejlődésünk útját járjuk, és ha teljesen (vagy esetleg csak az éppen eltérő életfázisunk miatt aktuálisan) elbeszél egymás mellett a lelkünk, akkor egymás nélkül kell folytatni a további utunkat.

Ez a helyzet persze nem biztosítja azt, hogy a jövőben újra együtt lesztek, de azt sem zárja ki, hogy nem. Neked mindenesetre nem valaki mással, hanem önmagaddal kell foglalkoznod, mert a kulcs mindig bennünk van! Magadat kell elfogadni és szeretni ahhoz, hogy a másik fél is szeretni tudjon! Meg kell találnod a helyedet a világban függetlenül attól, hogy van-e melletted valaki vagy nincs, és az előtted lebegő hosszú távú cél ne egy rosszul működő kapcsolat visszahódítása legyen, hanem az, hogy majd egy igazán örömteli, tartalmas és erős kapcsolatot alakíthass ki valakivel, és hogy akárki is lesz a párod, a lehető legmegfelelőbb legyen számodra, olyan valaki, aki mellett önmagad és boldog tudsz lenni! Te csak valósítsd meg azt aki valóban vagy és virágozzál, hogy egy hasonló párt tudj magadhoz vonzani!

Úgy gondolom, hogy ha két ember kellőképpen szereti és meg tudja élni önmagát és ezáltal képes szeretni is a párját és hagyni, hogy ő is szabadon megélje önmagát, akkor mindketten szabadok és boldogok lehetnek egy kapcsolatban, amely egy új minőség, egy pótolhatatlan (sors)közösség létrejöttével jóval több lesz, mint két ember egyéni boldogsága.

Figyelnünk kell rá, hogy mikor áll elő az a helyzet, hogy nem önmagunkat éljük, és esetleg folyamatos félelem és feszültség van bennünk. (Félelem lehet attól, hogy soha nem lesz párunk vagy egy párkapcsolatban pl. attól, hogy elveszítjük a másikat.)

De mi is a félelem? A nevében is benne van, hogy „fél” és nem „egész”! A félelem maga a szeretet, a bizalom és a biztonság ellentéte. És utal arra, hogy nem vagyunk egészek és nem önmagunkat éljük akkor, amikor félünk!

Tudjuk, hogy az élet nem egyszerű. De nem szabad hagyni, hogy a félelem irányítsa az életünket! A mi felelősségünk, hogy tudatosan a kezünkbe vegyük a saját sorsunkat, és hogy mi határozhassuk meg a kereteket! Vagyis ahelyett, hogy megadnánk magunkat a negatív érzéseinknek, el kell döntenünk, hogy beengedjük-e a félelmet az otthonunkba, vagy helyette engedjük-e magunknak, hogy szabadon kiteljesedjünk, és egésszé váljunk, melynek esetében a félelem értelmét veszti, és ami nem mellesleg egy jól működő párkapcsolat alapfeltétele!

A döntés a miénk!