Párkapcsolat, szerelem, szenvedély, elköteleződés, hűtlenség, titkok, szingliség…
Párkapcsolat. Mit jelent ez a szó számunkra úgy általában vagy életünk különböző időszakaiban, netán igencsak zűrös időszakok esetén az egymást váltó perceinkben? Sarkalatos a kérdés, mely mindannyiunk életében jelen van és valójában a legtöbb fejtörést és szenvedést a nyugati jóléti társadalmakban felnövekvő generációk számára a vallási különbségek és háborúk helyett jelenleg valamilyen formában ez okozza.
Persze abban is biztosak lehetünk, hogy elődeink nagy kérdései és kételyei a történelem viharai és az eltérő társadalmi berendezkedések ellenére is nagyban hasonlítottak a mieinkre, hiszen ugyanazon lelki dinamikával rendelkezünk. Legfeljebb a természet közelsége és a veszteségek gyakoribb és szükségszerű elviselése által ők fejlettebb megküzdési repertoárt tudhattak magukénak, mint amivel mi rendelkezünk.
Viszont a kényelmes, modern kis világunk számunkra olyan új problémákat is hozott, melyekkel ők nem találkoztak, sőt, még az előző generáció eszköztárában sem találunk megoldási mintát és magunknak kell megküzdenünk velük - gondolok itt a válások számának radikális megugrására és a mozaikcsaládok működésére.
Nézzük ezeket az örök kérdéseket! Miért kell szenvednünk ott, ahol éppen a boldogságot keressük?
Miért vágyódunk szenvedélyesen és görcsösen egy olyan kapcsolat után ami még nincs, miért marjuk halálra egymást akkor, amikor benne vagyunk, és miért dől össze a fél világ akkor, amikor magunkra maradunk?
Valójában gyakran szeretünk elmerülni a párkapcsolatra vonatkozó, magunkat szétgyötrő kérdéseinkben, de az igazi kérdések soha nem egy párkapcsolatról szólnak, hanem arról a két emberről, akiket az összeköt. Esetünkben pedig nem másról, mint önmagunkról!
Vajon mennyire vagyunk képesek önmagunkat megélni és őszinte igennel felvállalni akkor, amikor még csak vágyódunk egy kapcsolat után, akkor amikor benne vagyunk, vagy éppen akkor, amikor az véget ér?
Igen, kompromisszumra nagyon is szükség van, de támogatjuk-e önmagunkat és egymást abban, hogy hitelesen önmagunk legyünk, vagy hogy hiteles önmagunkká váljunk? Felvállalhatjuk-e életünket, céljainkat egymás előtt álarcok nélkül? Szeretjük-e a másikat annyira, hogy megóvjuk attól, hogy szándékosan fájdalmat okozzunk neki? Feltételezzük-e, hogy mindezt ő is megteszi értünk? És egyáltalán mit érzünk? Ott a helyünk mellette?
Ha ezekre a kérdésekre igennel tudunk felelni, ha tiszta szívvel tudjuk megélni azt a sorsot, amit úgy igazán a miénknek hiszünk és át tudjuk érezni az élet lehetőségekkel teli varázsát hálát adva a jelenlegi helyzetünkért (még akkor is, ha az most közelről sem tűnik ideálisnak), akkor valójában ki kell, hogy mondjuk, hogy nincs mitől félnünk!
De nézzük meg mindezt közelebbről!
Ha már egy ideje szingli vagy és minden vágyad, hogy legyen már melletted valaki (de nem ám akárki), akkor valószínűleg észrevetted már, hogy minél jobban rágörcsölsz erre a „megoldandó feladatra”, annál rosszabb lesz a helyzet.
Nem nagy titok, hogy az emberek érzik egymást. Ez esetben pedig érzik a ragaszkodást, és azt, hogy nem önmagadat éled, hanem magadon kívül keresel valamit. Energiát szeretnél kapni valakitől, mert Neked nincs. Legalábbis van, de azt felemészted a más valaki iránt történő vágyakozásban.
Pedig nem azokhoz az emberekhez vonzódunk, akik elvesznek tőlünk. Azokhoz vonzódunk, akik sugározzák magukból az erőt, azokhoz akiktől mi is kaphatunk. Vagyis azokhoz, akik boldogan megélik és szeretik önmagukat – hiszen tudják, hogy más valakit is csak azáltal tudnak szeretni, ha van miből töltekezni az adott kapcsolaton kívül is.
Változás akkor szokott jönni a hosszú szingliség után, amikor a „kint” helyett elkezdünk örülni a „bent”-nek, vagyis ahelyett, hogy a boldogságunkat rajtunk kívülálló dolgok fennállásától tennénk függővé, felfedezzük a helyzetünk és saját lényünk egyediségét és szépségét, több figyelmet fordítunk önmagunkra és végre megtaláljuk a helyünket a világban és elfogadjuk a sorsunkat. Vagyis amint elengeded a görcseidet és megtanulod szeretni azt az embert, aki vagy és azt az élethelyzetet amiben vagy, és megtanulod megélni azt, amit az élet a jelenben adni tud, abban a pillanatban át fognak fordulni a dolgok! Nem véletlenül tartsz most itt, valamit még meg kell tanulnod. És akkor, amikor a legkevésbé számítasz rá, mert elengeded a nagyon akarást és elkezded tényleg jól érezni magad a bőrödben, éppen akkor fog Rád találni az, aki csak Neked lett félretéve az alsó polcon.
Párkapcsolatban élsz de az nem tökéletes? Az elején az volt? Ha igen, akkor nem lehetséges, hogy azóta elkezdtél a párod elvárásai szerint élni és közben elveszíteni önmagad?
Nem arról van szó, hogy önzőnek kell lenni egy kapcsolatban, hanem arról, hogy meg kell maradnunk annak az embernek, akibe a párunk beleszeretett, és nem mindent feláldozni érte úgy, hogy közben önmagadat, s ezáltal éppen a féltve őrzött boldog kapcsolatot áldozod fel. Egy boldog párkapcsolat legfőbb kelléke két önmagát szabadon megélő, boldog, egész ember! Esetleg a párodnak folyton rossz napja van és kritizál? Adj neki energiát és mosolyt, tégy meg mindent annak érdekében, hogy jobban érezze magát! Hallgasd meg, gyógyítsd, fogadd őt el minden negatív tulajdonságával együtt! És engedd neki, hogy részesüljön a Te pozitív töltésedből! Hiszen leginkább erre van szüksége, és arra, hogy szeresd! És ha ezt képes vagy megtenni, a kapcsolat is gyógyulni kezd és ismét egyre erősebbé válik!
A csapda itt az szokott lenni, hogy az egyik fél lehúzza a másikat egy negatívabb érzelmi szintre, és attól kezdve minden energiát és örömöt felemésztenek az egyre rendszeresebbé váló konfliktusok. Persze vannak hullámvölgyek, de hosszú távon ne engedd elhatalmasodni magadon a párod okozta rossz érzéseidet! Különben a kapcsolatot az fogja irányítani. Ha mindent megtettél azért, hogy részedről jól működhessen a kapcsolat és ő mégsem képes Téged megbecsülni, akkor érdemesebb fontolóra venni, hogy valóban ő-e a Te másik feled! De ne add fel csak azért mert nehéz addig, ameddig mindent meg nem tettél érte! Hiszen jól tudod, hogy ameddig nem oldottad meg magadban azt, amit éppen a jelenlegi kapcsolatban tanulsz, addig ugyanolyan problémákat fogsz felhalmozni egy másik kapcsolatban is! És miért ne adnád meg az esélyt az adott kapcsolatodnak azáltal, hogy kihozod a legtöbbet magadból?
Szakított Veled és vissza akarod hódítani?
A szakításnak nyilván volt valamilyen oka, és ha ő így döntött, akkor az a kapcsolat valószínűleg nem működött.
Én határozottan úgy gondolom, hogy nem véletlenül vonzunk be az életünkbe bizonyos embereket. Folyamatosan tanulunk egymástól mialatt a saját fejlődésünk útját járjuk, és ha teljesen (vagy esetleg csak az éppen eltérő életfázisunk miatt aktuálisan) elbeszél egymás mellett a lelkünk, akkor egymás nélkül kell folytatni a további utunkat.
Ez a helyzet persze nem biztosítja azt, hogy a jövőben újra együtt lesztek, de azt sem zárja ki, hogy nem. Neked mindenesetre nem valaki mással, hanem önmagaddal kell foglalkoznod, mert a kulcs mindig bennünk van! Magadat kell elfogadni és szeretni ahhoz, hogy a másik fél is szeretni tudjon! Meg kell találnod a helyedet a világban függetlenül attól, hogy van-e melletted valaki vagy nincs, és az előtted lebegő hosszú távú cél ne egy rosszul működő kapcsolat visszahódítása legyen, hanem az, hogy majd egy igazán örömteli, tartalmas és erős kapcsolatot alakíthass ki valakivel, és hogy akárki is lesz a párod, a lehető legmegfelelőbb legyen számodra, olyan valaki, aki mellett önmagad és boldog tudsz lenni! Te csak valósítsd meg azt aki valóban vagy és virágozzál, hogy egy hasonló párt tudj magadhoz vonzani!
Úgy gondolom, hogy ha két ember kellőképpen szereti és meg tudja élni önmagát és ezáltal képes szeretni is a párját és hagyni, hogy ő is szabadon megélje önmagát, akkor mindketten szabadok és boldogok lehetnek egy kapcsolatban, amely egy új minőség, egy pótolhatatlan (sors)közösség létrejöttével jóval több lesz, mint két ember egyéni boldogsága.
Figyelnünk kell rá, hogy mikor áll elő az a helyzet, hogy nem önmagunkat éljük, és esetleg folyamatos félelem és feszültség van bennünk. (Félelem lehet attól, hogy soha nem lesz párunk vagy egy párkapcsolatban pl. attól, hogy elveszítjük a másikat.)
De mi is a félelem? A nevében is benne van, hogy „fél” és nem „egész”! A félelem maga a szeretet, a bizalom és a biztonság ellentéte. És utal arra, hogy nem vagyunk egészek és nem önmagunkat éljük akkor, amikor félünk!
Tudjuk, hogy az élet nem egyszerű. De nem szabad hagyni, hogy a félelem irányítsa az életünket! A mi felelősségünk, hogy tudatosan a kezünkbe vegyük a saját sorsunkat, és hogy mi határozhassuk meg a kereteket! Vagyis ahelyett, hogy megadnánk magunkat a negatív érzéseinknek, el kell döntenünk, hogy beengedjük-e a félelmet az otthonunkba, vagy helyette engedjük-e magunknak, hogy szabadon kiteljesedjünk, és egésszé váljunk, melynek esetében a félelem értelmét veszti, és ami nem mellesleg egy jól működő párkapcsolat alapfeltétele!
A döntés a miénk!
