Blog

A Freud által kidolgozott pszichoterápiás alapokban – mivel az az orvostudományból nőtte ki magát - a páciens mint beteg jelent meg, ahol az orvos szerepe kissé túlmisztifikált és felsőbbrendű volt, de mindenképpen többlettudást hordozott a pácienssel szemben, akit nem volt szükséges, hogy beavasson kezelése minden részletébe. Carl Rogers munkásságával mindez megváltozott: azóta a tanácsadás és a pszichoterápia alapja az egyenrangú kapcsolat és a hitelesség, mivel így válik lehetségessé egy ítélkezéstől mentes, pozitív, a személyiség növekedését inspiráló, támogató légkör.

Vezetői tanácsadás során többször előjön az időgazdálkodás-témakör, de az időnkkel és erőforrásainkkal történő helyes gazdálkodás nem csupán a vezetők, hanem mindannyiunk számára elengedhetetlen – az egyetemistáknak pedig különösen, ha szakdolgozatírásról van szó :).

Sokunknak problémája van a time-menedzsmenttel, pedig az tanulható. A lényeg a rendszerezésben és a kompetenciaérzés felkeltésében van, és az új szokások kialakítása megtöri az ördögi kört.

1. Rakj rendet magad körül!
Látni fogjuk, hogy a rendszerezés a legfőbb kulcsa annak, hogy az idő ne folyjon ki a kezünk közül. Ennek legalapvetőbb szintje, hogy fizikai szinten is megteremtjük magunk körül a rendet.
Ha rendbetesszük a munkaterületünket, íróasztalunkat, ezzel figyelmünket ténylegesen jobban tudjuk fókuszálni a munkára, mivel átláthatóságot teremtünk. De nem csak az íróasztalunkról lehet szó, annak is lesz hatása, ha lakásunk egy dolgozószobától teljesen távoli helységét takarítjuk ki, ugyanis a rendszerezés kompetenciaérzést is nyújt: annak tudatát, hogy képes vagyok rendben tartani a dolgaimat, én irányítom és szervezem az életemet.
De ami a legfontosabb: rengeteg energiánkat lekötik a meg nem oldott dolgok, ki nem pipált teendők, mivel azok folyamatosan ott vannak velünk… A takarítással, rendrakással felszabadulnak ezek az energiák, melyek más feladatokra fordíthatók.

2. Mondj nemet a halogatásra!
Bizonyára mindannyian észrevettük, hogy amikor nagyon sok dolgunk van, valahogy mindenre jobban jut idő (persze akkor, ha viszonylag könnyű fogást találni a feladatokon és látjuk a végét, máskülönben nincs motivációnk belekezdeni – de ez egy másik cikkk témája). Itt is a kompetenciaérzésünkről van szó – egyik megoldott dolog, és annak sikerélménye hozza a következőt, mely jutalomértékű.
Sokkal rosszabbul érezzük magunkat akkor, ha bűntudatunk van a halogatott / alig teljesített feladatok miatt, és emiatt még kevesebbet tudunk teljesíteni, ám jutalomértékű és inspráló, ha egymást érik a kipipált feladatok. Arról nem is beszélve a megoldatlan feladatok szintén rengeteg energiánkat lekötik.

3. Sürgős-fontos mátrix
Teendőinket az alábbi mátrix egy-egy részében tudjuk elhelyezni: Sürgős-fontos, sürgős-nem fontos, nem sürgős-fontos, nem sürgős-nem fontos. Magától értetődő, hogy a sürgős és fontos teendők élveznek prioritást, ezeket szükséges legelőször elvégeznünk, míg a nem sürgős-nem fontos teendők a lista végén kullognak. Ez esetben a nem sürgős, de fontos teendőinkre kell odafigyelni (pl. időpontot egyeztetni orvoshoz), hogy azok se vesszenek el a sürgősebb teendők mögött.

4. Legyen naprakész az e-mail fiókod!
Ez a tipp szerintem kulcsfontosságú, és számomra a legtöbbet segített: Készítsünk címkéket az e-mail fiókunkban (pl. könyvelés, egyetem, marketing, fotók, személyes stb.), és az elintézett, megválaszolt e-maileket mindig helyezzük át az adott címkék alá. Ez nagyban megkönnyíti az életünket, mivel átláthatóvá teszi a teendőinket: csak azok a feladatok, e-mailek lesznek szem előtt, melyekkel még dolgunk van.
(Még egy tanács az e-mail-ezéshez: a mobiltelefonra érkező értesítések miatt fontos, hogy a nem releváns hírleveleket ellásuk valamilyen szűrővel – pl. a Gmail-ben lehetőség van a közösségi vagy a promóciók alá (ha egyáltalán nem releváns, akkor a kukába) áthelyezni bizonyos feladótól érkező leveleket, így azok a későbbiekben is ott, és nem az elsődleges levelek között fognak megjelenni.)

5. Naplózzuk az időtöltésünket!
Figyeljük meg egy napunkat! A határidőnaplónkban egy hétig játsszunk a következő módon: minden napot jelző oldal közepére húzzunk egy vonalat, vagyis osszunk kétfelé: bal oldalra kerülhetnek az órákra betervezett teendők, jobb oldalra pedig listázzuk, hogy ténylegesen mivel töltöttük az időnket. A betervezett adott programok vélhetően a jobb oldalon is megjelennek, viszont a kevésbé kötött órákban, melyeket szabadabban oszthatunk be, találhatunk érdekes dolgokat: talán több időt töltünk céltalan böngészéssel vagy Facebook-ozással, mint gondoltuk volna…
Már egy napunk ilyen módon történő megfigyelése is segít felfedezni azt, hogy hol úszunk el, de ha egy hétig játsszuk ezt, az nagyban segít újraszervezni a munkamódunkat, hiszen nem szívesen fogjuk azt leírni, amit utána szégyellnénk, ez pedig munkára sarkall! :)

6. Gazdálkodj az erőforrásaiddal!
Gondoljuk át, hogy a hét különböző napjain mennyi időt töltünk az egyes fontos tevékenységeinkkel. Ezt érdemes egy táblázatban lejegyezni, ahol az első oszlopban egymás alatt felsoroljuk a végzett tevékenységeket (pl. alvás, munka, utazás, készülődés, bevásárlás, házimunka, sport stb.) majd napokra lebontva beírjuk az órákat/perceket. Ha valahol irreális időmennyiséget látunk, próbáljuk tömbösíteni az adott programot.
Minden perc értékes lehet! (Pl. én megtehetem, hogy nem utazom be minden nap a városba, hanem tömbösítem a városi programjaimat más napokra, hiszen így több, mint napi 4 óra utazást spórolok meg.)

7. 30 perces játék
Egyezz meg magaddal: a most következő 30 percből kihozom a legtöbbet! Versenyfutás lesz az idővel, de azt látva, hogy mennyi hasznos dolgot lehet megcsinálni 30 perc alatt (már akár egy takarítást tekintve is), szintén kompetenciaérzést nyújt.

8. Ne hagyd, hogy megzavarjanak!
Ha elmerülünk a munkánkban és flow-élményt élünk át, elég problémás, ha ránk tör valaki egy kisebb-nagyobb problémával vagy egy übercuki macskás videóval, és kizökkent a ritmusunkból – sőt, lehetőségünk sincs belemerülni a munkába, ha azt várjuk, hogy mikor zavarnak meg.
Erre azt szokták tanácsolni, hogy 1 órára, amíg egy koncentrált figyelmet igénylő munkafeladatra koncentrálunk, kapcsoljuk ki a telefont és az e-mail értesítéseket. Sokakat viszont az is zavar, ha nem tudják, hogy mi történik körülöttük – erre az esetre érdemes lehet megegyeznünk magunkkal, hogy az értesítéseket nem kapcsoljuk ki, viszont a levelekre nem válaszolunk addig, amíg el nem végezzük a kitűzött feladatunkat.

9. Sportolj!
Látszólag időráfordítást igényel, ám a gyakorlatban behozza a belefektetett energiát. Az edzés utáni fokozott véráramlás fokozza a mentális teljesítményt, segíti a fókuszált gondolkodást, hatására a munkahelyi teljesítményünk 15 százalékkal nő!
A megnövekedett energiaszint, a nagyobb önbizalom és a pozitívabb életszemlélet mellett javítja az időbeosztással kapcsolatos képességeket és a határidők betartását. Arról nem is beszélve, hogy csökken a szorongás, depresszió és hangulatingadozások mértéke.

10. Legyen lefoglalva magad számára is idő a naptáradban!
Szükség van a feltöltődésre, aktív pihenésre is, ezért hobbink, kedvenc sportunk számára is foglaljunk le időt. És a SAJÁT IDŐ ne legyen hátrányban az összes többi teendőnk mögött! Ha magunknak sem adunk, nehéz lesz másba fektetni az energiát, és az hosszú távon kiégéshez vezethet.

Bogdán Brigitta

Bizonyára mindannyiunk szűkebb-tágabb környezetében előfordult már olyan eset, amikor azt láttuk, hogy ismerősünk kb. 35-50 éves kora környékén gondolt egy hatalmasat, és hirtelen teljesen más munkába kezdett, kilépett a látszólag jól működő házasságából, új, veszélyes hobbikba, extrém sportokba kezdett, nyitni kezdett művészi tevékenységek vagy éppen a spiritualitás felé.

A fiatal felnőttkor feladatainak teljesítése (társadalomba való beilleszkedés, családalaptás, hivatás megtalálása) után az életközép idején teljesen más feladatok kerülnek előtérbe (Erikson szerint itt a kreativitás és stagnálás között való egyensúlyozás a fő életfeladat), és sokunk számára ez egyet jelenthet a céltalansággal, kiüresedettség érzésével.
Az életközépi válság az életszakaszváltások krízisei közé sorolható, és a magasabban képzettek krízise: a megteremtett biztonságos egzisztenciális helyzetben már érezhetjük azt, hogy mindent elértünk amit el lehetett, viszont a fogyasztói társadalom által kínált és a tömegkommunikáció által közvetített lehetőségek még erősebb vágyakozást kelthetnek egy még kiteljesedettebb, még boldogabb életre.
Az érdeklődés az extrém sportok, kockázatkeresés, szerencsejátékok felé fordulhat, és az alkotókészség iránti igény megnövekedése és a kiégettség tünetei egyaránt jelentkezhetnek. Ilyenkor még van idő az újrakezdésre, viszont teljes értékű (lassabb folyamat során megvalósuló) váltásra már aligha, ezért a „most vagy soha” helyzet állhat elő. A kapuzárási pániktól mindenképpen szükséges megkülönböztetni az életközépi válságot, hiszen a kapuzárási pánik esetben a váltás lehetősége már nem adott, csupán a kísértés van meg, de az életközépen még látszólag minden újrakezdhető.

Sajnos az a tény, hogy sokan külső-belső okok miatt túl sok kompromisszumot kötünk az életben és nem harcoljuk ki a jogainkat, boldogságunkat: pl. nem találjuk meg hivatásunkat, és akár a párkapcsolatban is elnyomva érezzük magunkat – ezáltal egy idő után úgy érezzük, hogy a ránk rakódó elvárások terhe alól nem áll módunkban kilépni, melyek azonban akadályoznak bennünket a saját magunk megvalósításában.
A munkahelyen szinte „rabszolgaként” mások álmait valósítjuk meg, miközben a főnök megmondja a tutit, a párunk pedig nem néz már fel ránk annyira, mint egykor tette. Az életünk „kispolgárivá”, unalmassá válik. A fő kérdések: Ki tudja, hogy mennyi időm van még? Vajon tényleg csak ennyi az egész élet? Mit tehetnék még bele?

A látszólag hirtelen és meglepő lépés mögött mindig erős indokok állnak, az elnyomottság érzését egy ideig bírja az ember, de aztán minden borul. Az óriási feszültségtől való megszabadulás és annak érzete, hogy a kontrollt ismét a kezünkbe vettük, egy időre óriási felszabadultságot okoz. Annak tudata, hogy mi irányítjuk az életünket, és annak tapasztalata, hogy bizony meg lehet és meg szabad tenni dolgokat a boldogulásunkért, pozitív hatással lehetnek a személyiségünkre, melyből sokat profitálhatunk. Azonban az, hogy hirtelen párt váltottunk, még nem jelenti azt, hogy az új kapcsolat tökéletesen fog működni, és nem követjük el benne ugyanazokat a hibákat, hiszen a régi kapcsolat problémáit sem oldottuk meg. És az sem biztos, hogy miután a munkahelyünkön felrúgtunk mindent, az új vállalkozás beindítása után igazán eljön a kánaán, hiszen a gyors váltás miatt lehet, hogy nem fejlődtek ki olyan fontos készségek és erősségek, melyekre egyébként nagy szükség lenne. És az is előfordult már nem egyszer, hogy a vállalkozásépítésre ráment a párkapcsolat, abban az esetben ha a figyelmi fókuszt 100%-osan a vállalkozás kapta.

Jóval könnyebb lehet az önmegvalósítás, ha nem kell végigjárni ezt az utat, és az életünk nem 100%-ban a másoknak való megfelelésen és a komromisszumkötésen alapul. Természetesen szükség van kompromisszukra is, de mellette mindig érdemes és szükséges is keresni a számunkra legoptimálisabb megoldást az életünk minden területén, hogy elégedettek lehessünk. Nem kell nekünk is ugyanazon sémák szerint leélni az életünket mint mindenki másnak, ha úgy érezzük, hogy számunkra az kevés. Folyamatosan képezhetjük magunkat, főállás mellett kiépíthetjük a saját „birodalmunkat” egy olyan területen, amely feltölt és akár később profitot hoz – és netán majd egy saját vállalkozás alapja lehet.
Ehhez hasonlóan egy párkapcsolatban is kifejezhetjük – és ki is szükséges fejezni – az igényeinket, hogy minél inkább magunkának érezzük azt – és ha megküzdünk érte, akkor azzal a saját személyiségünk is (és a párunké is) fejlődik, érettebbek leszünk.
Tehát az önmegvalósításnak jóval harmonikusabb módjai is vannak, mint az életközépen ráébredni arra, hogy „még nem is éltem és mostmár kellene”. A lényeg a tudatosság és a boldogságunk folyamatos követése, megélése, életünk kézben tartása!

De az sem gond, ha benne vagyunk a „most vagy soha” érzésben, „öntudatra ébredésünket” ugyanis kreatív krízisként arra is felhasználhatjuk, hogy konstruktív irányba tereljük a felébredt energiáinkat, hiszen változtatni, teljesebbé válni soha nem késő, a személyiségfejlődésünket tekintve pedig minden életkorban üdvözlendő. A változtatásokhoz pedig nem feltétlenül szükséges eldobni az előző életünket, rádöbbenhetünk arra, hogy a mennyi potenciál van még az elhanyagolt területeken vagy az eddig meg nem élt, elfojtott tehetségeink, képességeink területén, és arra, hogy a különböző területekbe pedig még mennyi minden tehető bele és mennyi minden hozható még ki az életünkből!

Bogdán Brigitta

10+1 tipp a kapunyitási krízis legyőzéséhez:

1. Ha még nem értek véget a felsőoktatás évei, érdemes minél több területen gyakornokként tapasztalatot szerezned, mely részben nagyon nagy előnyt jelent majd a munkakeresés során, részben pedig bepillantást kaphatsz arról, hogy milyen foglalkozás illetve munkaterület illik leginkább az érdeklődésedhez és a személyiségedhez.

2. Ha a felsőoktatás kötelékéből már kiléptél, de még semmi tapasztalatod nincs, akkor sem jött el a világ vége. A fiatal felnőttkor évei ugyanis a kísérletezés évei. Van, aki előbb megtalálja élete hivatását, és van, aki nem. Ez teljesen természetes dolog. Kísérletezni kell, bepillantani munkaterületekbe, így egyre inkább ki fog kristályosodni benned, hogy mi az, amihez lenne kedved, és - bár lehet, hogy aktuálisan kudarcként éled meg, mégis - óriási tapasztalat lesz az is, ha rájössz arra, hogy mi az, amit semmiképpen sem választanál!

3. Küzdeni kell, és elbukni. Minden egyes bukás közelebb visz ahhoz, amit szívesen csinálsz majd!

4. A hátrányból kovácsolj előnyt! Ne ijedj meg attól, hogy rengeteg lehetőséged van, attól, hogy sokkal több, mint korábban bárkinek bármikor, és sokkal több, mint amiből választani lehet! Ez azért ne legyen szorongás tárgya, mert a húszas évek - harmincas évek eleje pont a próbálkozások időszaka, így érdemes mindenbe belekósolni, megnézni, és lassan ki fog kristályosodni Benned, hogy mi a Te saját utad. :) Valójában az életben elég nagy a játéktér, ha rájössz, hogy valami inkább érdekel, mint valami más, akkor vissza tudsz keveredni, ha nagyon akarsz egy másik területre is, oda is, ahonnan a keresgélés során pl. eljöttél.

5. Lehet, hogy célszerű piacképes szakmákat tanulni, ám ha nincs meg hozzá az természetes érdeklődés és ezáltal a belső motiváció, fabatkát sem ér az egész, hiszen csak középszerű munkát leszel képes végezni a területen. Sokkal többre mész azzal, ha a belső hangodat, önkifejezési vágyaidat követed a pályaválasztásnál, mert így maradsz eredeti és adod meg a lehetőséget annak, hogy később szenvedélyből dolgozz, és így lesz esélyed arra, hogy a legjobbak közé kerülj!

6. Vállalj kockázatot! Az Y-generáció egyik jellemző tulajdonsága, hogy fél a felnőtté válástól és a felelősségvállalástól.
80 év múlva mire szeretnél visszaemlékezni? Egy nagyon óvatos, mindentől félő fiatal nőre/férfira? Vagy egy olyan valakire, aki oda mert állni az élete élére és kemény munkával, sok küzdelemmel ki merte járni a saját útja ösvényét? Ne félj most keresgélni, tapasztalni, megnézni mindent, így fogod tudni, hogy mi a Te valódi utad! :)

7. Hozd ki a legtöbbet ebből az időszakból! Attól, hogy most még nem látod a fényt, az nem jelenti azt, hogy nincs is ott.

8. Gondolkodj kereteken kívül! Megoldásközpontúan próbáld megkeresni - vagy megteremteni - a kreatív, új utakat, mert ebben, mint az Y-generáció tagja igenis jó vagy!

9. Kövesd az álmaidat, találd meg a szenvedélyedet! Nem kell megalkudni, belekényszerülni abba, ami nem Te vagy! A cél az, hogy boldog legyél, így olyan célt és hivatást találj, amivel azonosulni tudsz!

10. Ha van egy új irány, akkor egy új képzésbe is belevághatsz, az élethosszig tartó tanulás korszakában ez egyáltalán nem kuriózum!

+1 Amennyiben szakmai segítséget is igénybe vennél, leginkább a tanácsadó pszichológusok jönnek szóba. Mivel az egzisztenciális szorongás erős, ezért itt nem csupán „karrier-tanácsadásról” van szó, a tanácsadás fő célja a Te megtartásod lesz. Az egyéni tanácsadás mellett a csoportos tanácsadás is releváns, mivel a közösség megtartó ereje óriási jelentőséggel bír. Mivel az előző generáció tapasztalataira ebben a problémában aligha tudtok támaszkodni, így a kortárs-segítés szerepe felértékelődik, de a csoportos tanácsadás mintájára szerveződő önsegítő csoportok is sokat segíthetnek, együtt, egymás támogatásával és az élmények, információk megosztásával könnyíthettek egymás nehézségein és enyhíthetitek egymás a szorongását – a csoport megerősít Titeket abban, hogy nem vagytok egyedül.

Végezetül szeretettel ajánlom figyelmetekbe Steve Jobs Stanford egyetemen előadott avatási beszédét. Egy olyan ember beszédét, aki a semmiből indult és egy világot alkotott.

Bogdán Brigitta

Napjainkban igen divatos fogalom a kapunyitási krízis (quarterlife crisis), más néven kapunyitási pánik, mely leginkább a húszas – kora harmincas éveikben járó fiatalokat érinti – a felsőoktatási éveiket hamarosan befejezőket, illetve diplomáikat frissen kézhez kapott fiatalokat. (Ez egyben az Y-generáció klasszikus problémája, melynek tagjai 1980 és 1995 között születtek.) A kapunyitási krízis a fiatal felnőttkor és a felnőttkor közötti időszak, és a gondot az jelenti, hogy ehhez az időszakhoz a fiataloknak nincs térkép a kezükben, hiszen annyira megváltozott minden azóta, mióta az előző generáció fiatal volt. Ezért félnek a jövőtől, félnek döntéseket hozni, melyek – most úgy tűnnek -, hogy visszafordíthatatlan következményekkel járnak. És gyakran azt sem tudják, hogy mi is a céljuk, mi az életük értelme.

Ahogy a világ a tömegkommunikációs eszközök hatására kinyílt, a mai nyugati társadalomban magától értetődő értékké vált a siker, melyet hajszolni „kell”, a jóléti társadalmakban széles körben elérhetővé vált tanulmányi lehetőségek (és itthon a magyar rendszerváltás) következtében a mai fiatalok valóban több lehetőséggel találkoznak az élet minden területén, mint az előző generáció, lehetőségek széles tárházáról beszélünk. Ezek gyakorlatba történő átültetése azonban mégsem ennyire magától értetődő.

Már a társadalom jóval szélesebb körének van lehetősége főiskolán, egyetemen továbbtanulni, és a fiatalokban valamennyire él is az az elvárás és képzet, hogy amennyiben a tőlük telhető minél több energiát és erőfeszítést belefektetik a tanulmányaikba - akár komoly lemondások árán is -, akkor azzal az előző generációhoz hasonlóan jobb lehetőségeket teremtenek meg a maguk számára az életben. A szüleik mintája, az X-generáció tagjainak élete ugyanis ezt sugallta: kijárt ösvényekkel, kész utakkal rendelkező lineáris életpályát, mely viszonylag kiszámítható volt, az energiabefektetés pedig idővel gyümölcsöt hozott.
A sok ambiciózus, gyerekkorát és ifjúkora nagy részét az íróasztal fölött görnyedő, bizonyítani akaró, gyakran első generációs értelmiségi fiatal tudatosan készül a pályájára és az az elképzelése, hogy ha rengeteg időt és energiát áldoz a tanulmányaira, annak meglesz az eredménye.
„A mai fiatalok nem a beat-nemzedék szabad szerelmet és természetes életet hirdető lázadói, hanem életpályájukra tudatosan készülő, karrierjüket mérnöki precizitással építgető fiatalok, akik polgárpukkasztás helyett a beilleszkedést, a jólétet, a tudatos karrierépítést választották.” (Hajduska, 75. o.)

Ehhez képest a mai fiatalok kikerülnek a főiskoláról / egyetemről – már ha a felnőtt életbe való kilépéssel kapcsolatos félelmek hatására kitolódott tanulmányi idő letelik végre – és a friss diplomájukkal a kezükben halvány lila gőzük sincs arról, hogy mit is kezdhetnének az életükkel.

Mert sajnos más az elképzelés a munka világáról az egyetemi évek alatt, mint a valóságba kikerülve. Aki az egyetem alatt nem gyakornokoskodik vagy szerez bármilyen más módon munkatapasztalatot, annak igencsak nehéz lesz pályakezdőként – és ismeretség nélkül - munkát találni (amikor mindenhová fiatal munkavállalót keresnek 10 éves munkatapasztalattal), és gyakran hosszú hónapokig lesz kénytelen megtapasztalni a munkanélküliséget és ezzel együtt a nélkülözhetőség érzését, gyakran pedig előnytelen kompromisszumot kötve egy egészen más területen kell munkát vállalnia, mely csökkentheti az önértékelést. Sokan éppen ezért próbálnak minél tovább a biztonságot nyújtó felsőoktatás kötelékében maradni, és elodázni a valósággal való szembesülést.

Az Y-generáció tagjaira jellemző, hogy hatalmas, világmegváltó tervekkel lépnek ki az alma mater kapuján, alig várva, hogy megmutathassák tudásukat, rátermettségüket, és végre a valóságban is megéljék, amiért hosszú éveken át küzdöttek. Azonban a valóságban gyakran képzettségüknél alacsonyabb szintű munkát szükséges vállalniuk, vagy éppen szembesülnek a monoton, gondolkodást gyakran nem túlzottan igénylő feladatokkal, mely igen destruktív hatással van rájuk, ezekhez az új körülményekhez pedig gyakran nehéz az alkalmazkodás. A munkahelyi szervezetbe való beilleszkedés szociális ügyességet kíván, ahol sem a készségesen behódoló, sem a mindenért lázadó, autoritással folyamatosan szembenálló beállítódás nem lesz hatékony – itt az X és Y-generáció közötti különbségek is jelentős problémákat okoznak. A megnövekedett munkaidő, túlórák, a rossz munkaszervezés vagy a munkamániás főnök miatt a megfelelni vágyó fiatal nem mer időben eljönni a munkahelyéről a munkaidő végén, melyet a magánélet szenved meg, aki pedig alacsonyabb önértékeléssel rendelkezik, bizonytalanabb, szorongóbb, a hatalmas verseny miatt könnyen kiszorul.

Napjainkban az is gondot szokott okozni, ha a fiatal előző munkatapasztalat nélkül azonnal saját vállalkozásba kezd, vezetővé válik, és nem ismeri a szervezeti rendszert, nem tudja, hogy mit kezdhetne a beosztottaival. És ehhez hasonlóan az is gond, ha a szervezeti ranglétrán ér el túl hamar túl magas pozíciót, ám személyisége még éretlen a vezetéshez.

Aki nem találja a helyét, célját, az értelmes munkát és a média által sugallt „megfelelő jövedelmet”, ha nem sikerül elérni a kitűzött, gyakran irreális célokat, vagy ha nem azt kapja a célok elérése után, amire számított, és nem tud azonosulni a munkájával az hamar kiéghet. A nagy reményekkel, elvárásokkal indított kezdés energiái ugyanis hamar elfogynak, ha a valóság annyira más, mint amit korábban elképzelt magának. Minden terhelés jól viselhető, ha van értelme, célja, de a világot megváltani akaró motivációkra nem hat túl jól az egysíkú, értelmetlen munkavégzés, és a több diplomát igénylő adminisztrátori munkakör.

Probléma szokott lenni a kortársakkal való állandó összehasonlítgatás – erre alkalmas felületet adnak a közösségi oldalak, ahol köztudottan a valóság egy színezett képe jelenik meg -, de a szingliség, vagy a családalapítás késése is, és az, hogy a krízist átélőn kívül „mindenki más” elkezdi az életet, családot alapít, gyermeket vállal. Ez nemcsak az önértékelésre hat negatívan, de a kapcsolati háló további gyengüléséhez és beszűküléshez vezet, mely tovább mélyíti a problémát, hiszen a kapunyitási pánik egy jó ellenszere a közösségi támogatás.

A következő cikkemben megoldási módokat kínálok a kapunyitási krízis kezelésére.

Felhasznált irodalom:
Hajduska Marianna (2012). Krízislélektan. ELTE Eötvös Kiadó, Budapest.
Alexandra Robbins (2004). Conquering Your Quarterlife Crisis: Advice from Twentysomethings. Who Have Been There and Survived. Penguin Book, New York.
Alexandra Robbins, Abby Wilner (2001). Quarterlife Crisis: The Unique Challenges of Life in Your Twenties. Penguin Book, New York.

Bogdán Brigitta