Akkor most léteznek-e véletlenek? A szinkronicitásról a terápiás kapcsolat tükrében - IV. rész
A cikk első, második és harmadik részében boncolgattuk, hogy a pszichológia és a kvantumfizika eddigi eredményei alapján feltételezhető, hogy létezik egy láthatatlan rendező elv, mely rendszerbe helyezi a körülöttünk történő eseményeket. A cikk negyedik részében a szinkronicitás megjelenését támogató körülményekről lesz szó.
Combs és Holland (1997) megfogalmazása szerint a szinkronisztikus esetek fontos vonása, hogy látszólag összefüggéstelen történések kapcsolódnak egymáshoz, melyek akár a fizikai valóságban, írott szövegben, akár gondolatban jelennek meg, mégis mindig van valamilyen közös vonás, amely összekapcsolja a két vagy több eseményt. Ezek az egybeesések valamilyen üzenetet hordoznak és miután megleltük az összekötő elemet, a jelentés magától adódik a józan ész számára.
Miért segíthet az ima és a meditáció a szinkronicitás előidézésében?
A kutatások és a tapasztalatok szerint nyilvánvaló kapcsolat áll fenn a szinkronicitás és a meditáció között: minél mélyebb meditációs állapotba jut valaki, annál több szinkronisztikus egybeesés történik vele (Russell, 1983, idézi Combs és Holland, 1997). Hasonló hatása van az imának is. Temple (in Russell, 1983, idézi Combs és Holland, 1997) brit püspök megfogalmazásában: „Míg imádkozom, egyre-másra egybeesések történnek. Ha befejezem az imát, megszűnnek".
A szinkronicitásnak tehát leginkább az a lecsendesült tudatállapot kedvez, mely mély meditáció és ima során is kialakul. Ezt az állapotot az agy koherens EEG-hullámai kísérik, a meditáció alatt az egész agy kiegyensúlyozott állapotba jut (Johnson, 1977, idézi Combs és Holland, 1997). Így meditációval vagy imával is ösztönözhetjük a szinkronisztikus egybeesések megjelenését, mely lehetőséget ad a Jung által leírt archetípusok megjelenésének is. Tart (2010) szerint a koncentráció hiánya is elősegíti a pszi-jelenségek megjelenését.
Mi értelme van a szinkronicitásnak?
Jung (1973, idézi Combs és Holland, 1997) szerint az egybeesések egy alapvetőbb, holisztikus valóságra utaló jelek. Jung hitt abban, hogy a szinkronicitás kaput nyit egy olyan valóságra, amely egyesíti a tudati és az agyagi világot. Úgy vélte, hogy a kínai tao fogalma pontosan ezt fejezi ki: valamilyen meghatározatlan egységet, amely a létező dolgok alapjául szolgál, formát ad nekik és elrendezi őket. Jung erősen érdeklődött a keleti kultúra iránt, és a Ji Csinget az egyik legrégibb ismert módszernek tartotta, mellyel „egy élethelyzetet a maga teljességében ragadhatunk meg, és a részleteket a világegyetemmel való összefüggésében szemlélhetjük." Jung szerint a külső és a belső valóság összhangja ad értelmet az ember életének!
Jung (1973, idézi Combs és Holland, 1997) úgy gondolta, hogy az egybeesések tudattalan lelki folyamatokra utalnak, Schopenhauer és Leibniz tanítása nyomán a psziché belső világa „örökös, eleven kollektív tükre a külvilágnak, a világegyetemnek". Éppen ezért az archetípusok, az egyetemes, kultúrától független ősképek e szintről felemelkedő megnyilvánulásai sem mást, mint egyetemes igazságokat fejeznek ki.
Jung elképzelése szerint a szinkronicitás azon alapul, hogy a tudattalan az atommaghasadás mintájára nagy energiára tesz szert, másutt ellenben csökken a mentális energia. Ezek az energiafolyamatok időnként „megszaladnak” és a felszabadulás után határozott formát öltenek, majd befolyásolják a psziché és a külvilág eseményeit. Ekkor érvényüket vesztik a tudat korlátai, melyek a pszichét elválasztják a külvilágtól, kapcsolat létesül a tudattalan és a külvilág között, és ez a tudat számára szinkronicitásként jelenik meg. Mint a freudi nyelvbotlások, melyeknél a feszülő belső vágyak váltják ki az elszólást, úgy a szinkronisztikus események a psziché energiafelszabadulásának kísérőjelenségei. Az energiafelszabadulást Jung numinozitásnak nevezte el. Ezt szó szerint isteni, kozmikus érzésnek mondhatnánk.
Jung szerint a szinkronisztikus egybeeséseknél mindig találunk valamilyen jelképes vagy mitikus tartalmat, amikor a tudat két eltérő állapota nyilvánul meg egyidejűleg. Az egyik a hétköznapi tudatállapot, mely pillanatnyi tevékenységünkkel kapcsolatos, a másik pedig az archetípus életre kelése következtében történik, mely tudattalan, de mindig a numinozitás vagy valamilyen feltétlen kozmikus tekintély jelenlétének érzése kíséri, tudatosulása pillanatában földbe gyökerezik a lábunk, mert valamilyen szándékot vagy üzenetet sejtünk bennük (1973, idézi Combs és Holland, 1997).
Ide kapcsolódik, hogy Tart (2010) szerint négyféle megismerési módról tudunk; a saját tapasztalat, a témában szakértőktől való információszerzés, és az ész útja mellett létezik a kinyilatkoztatás vagy neoetikus ismeretszerzés útja, amikor a megértés - anélkül, hogy különösebben törekednénk rá - hirtelen, nagy és meggyőző erővel, tisztán következik be. Ehhez módosult tudatállapot szükséges, álmok, révedezés, tudatmódosító szerek hatására előálló tudatállapotok, és meditatív állapotok nyomán szokott előállni. A harmadik részben leírt saját élmény is módosult tudatállapot, álmodás során jött létre, és a szinkronicitás során is neoetikus megismerési módról van szó.
Szinkronban a külvilággal, szinkronban önmagunkkal
Jung szerint a szinkronisztikus egybeesések sorsfordulót jelenthetnek az életünkben, a szinkronicitás megjelenését életutunk jelentősebb mérföldköveinél is ott találjuk, a személyiségfejlődés pedig serkenti az egybeesések gyakoriságát. Stein (1983, idézi Combs és Holland, 1997) szerint az ember életének derekán bekövetkező változásokat gyakran fűszerezik szinkronisztikus egybeesések, ha változások előtt állunk vagy bizonytalan, átmeneti állapotban vagyunk (Swami és Ballentine 1976, idézi Combs és Holland, 1997).
Campbell (1988, idézi Combs és Holland, 1997) mitológiakutató szerint ha azt tesszük, amit bensőnk diktál, amit fontosnak tartunk, és nem mások utasításainak vagy a társadalmi elvárásoknak vetjük sorozatban alá magunkat, akkor mindent megtettünk boldogulásunk érdekében. Ebben áll az individuáció, vagyis önmegvalósításunk, személyiségünk kiteljesedésének, kibontakozásának folyamata. Ám ha erre az útra kívánunk lépni, akkor el kell döntenünk, hogy mi fontos és értékes számunkra, és mi nem az. Campbell és Moyers szerint ha úgy döntünk, hogy a boldogságra törekszünk, és nem a külső követelmények, hanem a beteljesedés belső érzésére hagyatkozunk a választásnál, akkor segítő kezek kínálnak fel nem várt lehetőségeket, és bocsátanak rendelkezésünkre rejtett tartalékokat. Ezzel járul hozzá a szinkronicitás az személyiségfejlődésünkhöz. Ilyenkor azt érezzük, hogy valahol, mélyen egy hang súgja nekünk, hogy mit tegyünk, a mély-én (Selbst), önmagunk legbelsőbb magja így gyakorol befolyást hétköznapi világunkra. Amikor összhangban cselekszünk igazi önmagunkkal, akkor a mély-én számunkra kedvező módon alakítja a külvilág eseményeit is. Ezt a jelenséget nevezte el Jung a szinkronicitás törvényének.
Anya jógi és Sri Aurobindo társa (1972, idézi Combs és Holland, 1997) szerint: „Ha megtalálod ... (belső lényeged)... és elég fejlett már, hogy vigyázzon rád, hogy vezessen utadon, mindent odavonz, amire csak szükséged lehet: könyveket, embereket, vagy neked kedvezően alakítja a körülményeket, csupa apró kis egybeesés történik veled, mintha egy láthatatlan segítő kéz egyengetné sorsodat. Apró figyelmességgel adja tudtodul jelenlétét, támogat a döntésnél, és megmutatja, merre menj tovább. Amikor pedig elhatározod magad, hogy megismered igazi valódat, és elindulsz az úton, úgy fog tűnni, az egész világ a kedvedben akar járni.”
A belső lényeg maga a mély-én archetípusa, amely az individuáció, önmegvalósítás előrehaladtával mind alapvetőbben befolyásolja lelki fejlődésünket.
Ram Dass, a keleti spiritualitás neves képviselője szerint a mesterével, Neem Karoli Babával nem azért történt annyi „csoda", mert tökélyre fejlesztette a természet feletti uralmát, hanem ellenkezőleg, azért mert teljes harmóniában élt a környező világgal. Azt tartotta, nem a porhüvelyével azonos, hanem a valóság egészével. A meditálókban lassan elmosódnak a külső és a belső közötti határok, és ez a szinkronisztikus egybeesések ösztönzője (Combs és Holland, 1997).
Swami Rama Tirtha (1978, idézi Combs és Holland, 1997) 1906-ban elmondott előadásában kifejtette, hogy „amíg tökéletes harmóniában élünk a természettel, amíg lelkünk és a világegyetem megbonthatatlan egész, amíg érezzük és tudjuk, egyek vagyunk mindennel, tapasztalni fogjuk, hogy környezetünk dolgai - mint például a szél, a hullámok - és a körülmények azon lesznek, hogy a kedvünkben járjanak. Ne feledjük, belső lényegünk semmiben sem különbözik a természet, a világ és a világegyetem közös alapjától, a felsőbb éntől. Ha énünk összhangban rezeg vele és testünk az egész világ, mindenütt, életünk minden pillanatában láthatatlan segítő kezek egyengetik utunkat.”
Holland (Combs és Holland, 1997) szerint a játékos életszemlélet vonzza a szinkronicitást. Ha könnyű szívvel éljük napjainkat, megszűnik bennünk az ellenállás (egyre kisebb szerepet fog játszani lelki fejlődésünkben az árnyék), ha bizalommal és nyitottan tekintünk a világra, akkor a hétköznapi problémák szinte maguktól megoldódnak. Holland azt tanácsolja, hogy amikor nem jól mennek a dolgok, akkor a legcélszerűbb, ha görcsös akarás helyett elengedjük magunkat és tudatosítjuk, hogy nem dől össze a világ, a nehézséget rövidesen követi a megoldás, csak észre kell vennünk.
Ha könnyű szívvel és játékosan tekintünk az események elé, akkor gyakran ráérzünk arra, hogy mi fog történni. Nem véletlen, hogy valamennyi spirituális hagyomány fontos szerepet tulajdonít az intuíciónak, hiszen az pszichénk mélyéből emelkedik a tudatosság szintjére, így különös kapcsolat fűzi a szinkronicitáshoz.
Levonhatjuk a következtetést: valójában összhangban lenni a külvilággal és összhangban lenni önmagunkkal, egy és ugyanaz!
Ezért egyáltalán nem meglepő, hogy amikor jól érezzük magunkat a bőrünkben, a külvilág ránk ható eseményei is kedvezően alakulnak, és fordítva. És egyáltalán nem meglepő az sem, hogy események egymást bevonzva, és emberek egymást tanítva hasonló élethelyzetet hoznak egy tanácsadási, terápiás kapcsolatba – különösen akkor, ha a saját utunkat járjuk, saját életünket éljük. A világ így tanít, és teljesedik ki bennünk és általunk.
Babits Mihály Zsoltár férfihangra című versénél talán szebben és tömörebben nem is lehetne összefoglalni a szinkronicitás lényegét.
"Babits Mihály
Zsoltár férfihangra
Consolatio mystica
Tudod hogy érted történnek mindenek - mit busulsz?
A csillagok örök forgása néked forog
és hozzád szól, rád tartozik, érted van minden dolog
a te bűnös lelkedért.
Ó hidd el nékem, benned a Cél és nálad a Kulcs
Madárka tolla se hull ki, - ég se zeng, - föld se remeg,
hogy az Isten rád ne gondolna. Az Istent sem értheti meg,
aki téged meg nem ért.
Mert kedvedért alkotott mennyet és földet s tengereket,
hogy benned teljesedjenek, - s korok történetét
szerezte meséskönyvedül, - s napba mártotta ecsetét,
hogy kifesse lelkedet.
Kinek színezte a hajnalt, az alkonyt, az emberek arcát? Mind teneked!
És kinek kevert sorsokat és örömet és bánatot,
hogy gazdag legyen a lelked? És kinek adott
annyi bús szerelmeket,
szerelmek bűnét és gyászát? s hogy bűn és gyász egysúlyú legyen,
eleve elosztott számodra szépen derűt és borút,
sorsot és véletlent, világ nyomorát, inséget, háborút,
mindent a lelkedre mért
öltöny gyanánt: - úgy van! eónok zúgtak, tengerek száradtak, hogy a lelked: legyen
császárok vétkeztek, seregek törtek, hogy megkapd azt a bút,
amit meg kellett kapnod, és világok vihara fútt
a te bűnös lelkedért!
Mert ne gondold hogy annyi vagy, amennyi látszol magadnak,
mert mint látásodból kinõtt szemed és homlokod, úgy nagyobb
részed énedből, s nem ismered föl sorsod és csillagod
tükörében magadat,
és nem sejted hogy véletleneid belőled fakadnak,
és nem tudod hogy messze Napokban tennen erőd
ráng és a planéták félrehajlítják pályád előtt
az adamant rudakat."
A cikk negyedik részében felhasznált irodalom:
Combs, A., Holland, M. (1997). Szinkronicitás. Egybeesések a tudomány és a legendák történetében. Édesvíz Kiadó, Budapest.
Tart, C. T. (2010). A materializmus vége. A tudomány és a spiritualitás találkozása a paranormális jelenségek bizonyítékainak fényében. Ursus Libris, Budapest.
Közvetett hivatkozásként:
Russell, P. (1983). The Global brain. Tarcher, Los Angeles, 1983, 214. o.
Orme-Johnson, D. W. (1977). Higher states of consciousness. EEG-coherence, creativity and experiences of siddhis. Electroencephalography and Clinical Neurophysiology 4, 581. o.
Jung, C. G. (1973). Svnchronicity. An acausal connecting principle. CW, Vol. 8. N. J. Princeton Univ. Press, Princeton.
Stein, M. (1983). In midlife. A Jungian perspective. Spring, Dallas.
Swami, S. S. R., Ballentine R., Swami, A. (1976). Yoga and psychotherapy: The evolution of consciousness. Himalayan Press, Pa. Honesdale.
Campbell J., Moyers, B. (1988). The power of myth. Parabala Magazine, Mystic Fire Video, New York.
The Mother (1972). Questions and Answers - 1950-1951. Sri Aurobindo Ashram Press, Pondicherry, India 233. o.
Swami Tirtha, R. (1978). The practical Vedanta. Himalayan Press, Honesdale, Pa., 36-37. o.
Babits, M. (1918). Consolatio mistica – Zsoltár férfihangra. Nyugat, 15. szám
Írta:
Bogdán Brigitta