Blog

Akkor most léteznek-e véletlenek? A szinkronicitásról a terápiás kapcsolat tükrében - I.rész

2016. október 21. 0:00

Egy különös tapasztalatot szeretnék megosztani Önökkel, mely minden gyakorló segítő tanácsadó, terapeuta számára ismerős élmény. Történetesen az, hogy adott életszakaszunkban azonos témával fordulnak hozzánk különböző kliensek; olyan témával, mely adott időszakban a legjobban érinti magát a tanácsadót is – legyen az szorongás, párkapcsolati krízis, a nőiség témaköre vagy éppen indulatkezelési problémák, és a sor végtelen.

Egy egyéni tanácsadással kapcsolatos ELTE-n hallgatott egyetemi kurzusom szupervíziós kérdése ez volt: Vajon miért küldte hozzám a Sors ezt az adott klienst? Vajon miért pont én és pont most tudok neki leginkább segíteni?

Gyakran tapasztaljuk a hétköznapi életben is, hogy az események összhangban, szinkronban vannak, szinte egyszerre, vagy időben nagyon kis különbséggel kapjuk meg ugyanazt az üzenetet különböző forrásokból. Mivel a szinkronicitás az életünk minden területét áthatja, így egy segítő kapcsolatban is megjelenik – a tapasztalatok szerint főleg akkor, ha azt valóban jól csináljuk (de erről majd később).

Csak hogy pontosan értsük, miről is van szó: Carl Gustav Jung éppen egy páciense aranyszínű egyiptomi szkarabeuszról szóló álombeszámolóját hallgatta, amikor a bogár Európában honos rokona koppant az ablaküvegen (Jung, 1973; idézi Combs és Holland, 1997). A páciens állapotában ekkor fordulópont következett be, az esemény fontos felismeréseket hozott számára. Jung mélyrehatóan foglalkozott szimbólumokkal, és az egyiptomi mitológiában a szkarabeusz az újjászületést jelképezi. A szinkronicitás fogalma is magától Jungtól származik, aki évtizedeken keresztül foglalkozott a jelenséggel.
Egy másik példa a szinkronicitásra: amikor Jung (1973, idézi Combs és Holland, 1997) a halszimbólum jelképes értelméről szóló munkáján dolgozott, két nap alatt feltűnően sokszor találkozott a hal szimbólummal. (És itt most nem arról a megszokott pszichológiai jelenségről van szó, hogy amikor figyelünk valamire, akkor azt előbb észrevesszük; pl. ha éhesek vagyunk, több pékséget látunk hazafelé menet.) Azokról a találkozásokról beszélünk, amikor az élmény során földbe gyökerezik a lábunk, és jelentést, üzenetet tulajdonítunk neki, mert úgy érezzük, hogy nem vagyunk egyedül a Világegyetemben.

A fentiekhez hasonló eseményeket mindannyiunk átéltünk már, a szinkronicitás egy tudati jelenség és az anyagi valóság összekapcsolódását, egy időben való megjelenését jelenti, melynek alapján bizony közvetlen kapcsolat állhat fenn az emberi tudat, valamint az anyagi világ között(!) (Combs és Holland, 1997), mely tapasztalat - bár a legújabb kutatásokkal teljesen összhangban van (de erről a cikk további részében írok) – mégis aláássa a mindennapi világban megszokott időrendbe, és az ok-okozat összefüggésbe vetett bizalmunkat - teljesen jogosan.
A neuropszichológus és tudatkutató professzor Combs és szerzőtársa, Holland irodalom professzor Szinkronicitás (1997) című könyvükben részletesen összefoglalták e területet hagyományon és tudományos megközelítéseken alapuló elméleteit.

Nincs új a nap alatt

„Az a gondolat, hogy a véletlennek szándékot tulajdonítsunk, vagy az abszurditás csúcsa, vagy a mélyértelműség legmélye - ez attól függ, mit értünk rajta.” írta Schopenhauer Az ember sorsában felfedezhető Tervszerűség című tanulmányában 1851-ben, akit Jung a szinkronicitás gondolatának igazi „atyjának" nevezett. A tanulmány az „okságilag egymással össze nem függő események egyidejűségét" tárgyalja, amit „véletlen"-nek nevezünk. Schopenhauer tanítása Leibniz filozófiáján alapszik, aki szerint a lélek „örökös eleven tükre a világegyetemnek". Az elgondolás az alkímiából ered, mely szerint a lélek magában őrzi a világegyetem kicsinyített képmását, a világ egységét kifejezve – erre manapság a hologram fogalmát használjuk, melyről később szintén részletesen írok.

A szinkronicitást először az osztrák biológus, Kammerer (1919, idézi Combs és Holland, 1997) kutatta a tudomány eszközeivel a múlt század elején, aki megfigyelte, hogy hasonló események hasonló eseményeket vonzanak. (Ezt sorozatok törvényének nevezte el, és működését egy különleges tehetetlenségi erőnek tudta be, amely vonzza a hasonló eseményeket.) Például a szerencsejátékosoknak egyszer nyerőszériájuk van (hullámhegy), máskor pedig rendre veszítenek (hullámvölgy), de Murphy törvénye is erre példa.
Erre a tanácsadási és terápiás folyamatot tekintve nagyon érdekes tapasztalat, hogy amikor jó passzban vagyunk, több kliens jön hozzánk, amikor pedig nem találjuk a helyünket, akkor érdekes módon a meglévők is megfogyatkoznak.

A cikk következő részében a szinkronicitás mai tudományos magyarázatával, az imával és meditációval való kapcsolatával, továbbá előidézésének lehetőségével is foglalkozom. Tartson velem, nagyon érdekes lesz!


A cikk első részében felhasznált irodalom:

Egyéni tanácsadás gyakorlat (2015). ELTE Tanácsadó szakpszichológus képzés.

Combs, A., Holland, M. (1997). Szinkronicitás. Egybeesések a tudomány és a legendák történetében. Édesvíz Kiadó, Budapest.

Közvetett hivatkozásként:

Jung, C. G. (1973). Synchronicity. An acausal connecting principle. CW, Vol. 8. N. J. Princeton Univ. Press, Princeton.

Schopenhauer, A. (1851). Sämtliche Werke, 8. kötet.

Kammerer, P. (1919). Das Gesetz der Serie. Versagts-Anstalt, Stuttgart und Berlin.

Írta:
Bogdán Brigitta

Valami, amit nem biztos, hogy tudunk Maslow szükségletpiramisáról

2016. augusztus 3. 0:00

Maslow híres szükségletpiramisa széles tömegek előtt is ismert, az azonban kevésbé, hogy nem sokkal halála előtt átgondolta az egész elméletet, és ezáltal szerepet kapott benne a spiritualitás és a transzcendencia szükséglete is.

Maslow a humanisztikus pszichológia egyik alapító atyja, mely az orvosi eredetű pszichoanalízis majd a mindent viselkedés alapon (főleg állatkísérletekre alapozva) vizsgáló behaviorizmust követő harmadik erőirány volt, ahol már az emberben meglévő fejlődési potenciál, és a patológiás működés helyett az egészséges működésből való kiindulás is tágította a pszichológiai emberképet.
Nem sokkal később a humanisztikus pszichológia kinőtte saját kereteit, és a belőle kifejlődő negyedik erőirány, a transzperszonális pszichológia a spirituális és önmagunkon túlmutató élményekkel is foglalkozni kezdett.

Az önmegvalósítás a humanisztikus pszichológia egyik központi fogalma, mely alapvető motivációnkat, vágyunkat jelenti arra, hogy a bennünk lévő potenciált kibontakoztatva és képességeinket kihasználva azzá váljunk, aminek és akinek elérésére képesek vagyunk. Maslow szükségletpiramis-elméletében magatartásunkat egyéni szükségleteink kielégülésének mértéke határozza meg, és ha alapvető szükségleteinkben hiányt élünk meg, az megakadályoz minket abban, hogy a magasabbrendű szükségleteinkre és az önmegvalósításra koncentráljunk.
A szükségletpiramis legalján helyezkednek el a fiziológiai (élettani) szükségletek (pl. szomjúság és éhség csillapítása), melyek kielégítése fennmaradásunk alapvető feltétele. Amennyiben ez megtörténik, figyelmünket a biztonsági szükségletek felé tudjuk fordítani, ide tartozik az egészség, az elért életszínvonal, a mindennapi tevékenység kiszámíthatósága, megbízhatósága és védettsége. A piramis következő szintjén található a szeretet és a valahová tartozás szükséglete, tehát itt jelenhet meg a társas kapcsolatok igénye. Ezt követi az elismerés és megbecsülés iránti szükséglet, melynek kielégülése önbizalomhoz vezet. A piramis tetején helyezkedik el az önmegvalósítási szükséglet, mely az önmagunk kiteljesítésére való igényünket szimbolizálja, általa adhatunk értelmet az életünknek. Maslow élete vége felé ezt a korábbi ötlépcsős piramist hétlépcsősre bővítette, közvetlenül az önmegvalósítás szükséglete alatt megjelentek a kognitív (tudás és megismerés iránti vágy) és az esztétikai (szépség, a dolgok rendezettsége, a szimmetria iránti törekvés) szükségletek (Maslow, 2003; Carver-Scheier, 2003; Kádár, 2012), és megkülönböztette a hiány alapú szükségleteket a növekedés alapú szükségletektől. A hiány alapú szükségletek (fiziológiai, biztonsági, szeretet, valahová tartozás és elismerés szükséglete) elérése feszültségcsökkenéssel jár, míg a növekedés alapú szükségletek (kognitív, esztétikai, önmegvalósítás szükséglete) belső növekedésre, önmegvalósításra, a bennünk lévő lehetőségek kibontakoztatására ösztönöznek.

Az elmélet alapján úgy tanuljuk, hogy amíg az alacsonyabb igények nincsenek kielégítve, addig a magasabb rendűek nem adhatnak motivációt, például ha éhezünk, és nincs tető a fejünk fölött, akkor az önmegvalósítás szükséglete nem lesz fontos számunkra (Kádár, 2012).

Azonban az elméletet nem igazolja, ha valaki éppen éhségsztrájkol vagy az életét áldozza egy fontos ügyért. Gondolhatunk éppen Gandhira is, vagy vallásos, egy adott eszme mellett kiálló, történelmünkbe is gyakran hősként vagy példaképként bevonuló személyiségekre, de Kádár (2012) példaként Kőrösi Csoma Sándor életét hozza fel, aki hosszú évekig élt spártai körülmények között aszkétaként és közben fáradhatatlanul írta tanulmányait, megalkotta a tibeti-angol szótárt, mélyrehatóan tanulmányozta a szanszkrit nyelvet és közben semmilyen külső támogatást nem fogadott el, mely puritán életkörülményein segíthetett volna.

Maslow ezért a kritikák hatására élete vége felé felülbírálta elméletét, és posztumusz megjelent könyvében leírta, hogy az önmegvalósításhoz nem feltétlenül szükséges az elsődleges élettani szükségletek kielégülése. Ugyanis születésünktől kezdve van bennünk egy fejlődésre irányuló motiváció. Ennek értelmében a piramist is módosította, és tetejére, az önmegvalósítás szükséglete fölé emelte a transzcendencia szükségletét, mely a világegyetemmel való egység érzését jelenti (Kádár, 2012).
Ennek taglalása már a transzperszonális pszichológia területét képezi.

Felhasznált irodalom:
Carver, C. S., - Scheier, M. F., (2003). Személyiségpszichológia. Osiris Kiadó, Budapest.
Kádár, A. (2012). A pillangó útja: Megújulás, átalakulás, szárnyalás. in. Bagdy, E., F. Várkonyi, Zs., Orosz, K., Kádár, A. (2012). Teljesebbé válni. Önfejlesztés, önmegvalósítás, önmeghaladás. Kulcslyuk Kiadó, Budapest.
Maslow, A. (2003). A lét pszichológiája felé. Ursus Libris.

Írta:
Bogdán Brigitta

Szólj hozzá Facebookon!

Kulturális kreatívok, akik megváltoztatják a világot!

2016. július 5. 8:00

Társadalmunk átalakulóban van, és jelenleg olyan visszafordíthatatlan változások zajlanak le értékeinkben, melyek vélhetően meghatározzák majd a 21. század fejlődését is. A ’60-as években kialakuló ellenkultúra és az útjukra indult társadalmi mozgalmak hatására ma már elfogadott tény, hogy az ipari növekedés határaihoz közelít, és jelenlegi társadalmi-gazdasági rendszerünk, sőt civilizációnk, a jelenlegi formájában hosszú távon nem fenntartható, és jelentős változtatásokra van szükség, ha még terveink vannak ezen a bolygón.

A jóléti társadalmak lázasan keresik a megoldást a nyugdíjrendszer problémáira, a Föld népességének kis része felemészti az erőforrásokat, míg a legtöbben éheznek. Ha nem történik jelentősebb változás, néhány évtizeden belül ökológiai katasztrófával nézhetünk szembe.

A világ tehát jelenleg óriási átalakuláson megy keresztül, néhány évtized múlva alapjaiban nem lesz - nem lehet – ugyanolyan, mint jelenleg, hanem egy egészen más irányt kell vennünk. És egyre többen vannak azok, akik tenni is szeretnének az általuk hitelesnek tartott értékrend – egyben saját értékrendjük - láthatóságáért, és aktívan keresik azokat a módszereket és vezetőket, akik ebben támogatást nyújthatnak, és egy polgáraival igazságosabb társadalmi rendszer, a Földdel pedig harmonikusabb együttélés módjának alapjait rakhatják le, és kezdhetik felépíteni.

Három versengő szubkultúra

A modernek
A modern kultúra a mainstream kultúra, mely a felvilágosodás óta, mintegy ötszáz éve tartja magát, így a legtöbben ennek a szubkultúrának a képviselői. A modernek leginkább a személyes siker és anyagi nyereségek szűrőjén keresztül látják a világot, élvezik a nagyvárosok adta lehetőségeket, a nagyvállalatoknál történő munkavégzés által előteremthető fizikai javakat, a legmodernebb technológiák, a tömegmédia, és a modern élet fogyasztói kultúrájának jutalmait. A modern kultúra vívmányai a globális piacgazdaságtól az elméleti egyenlőség, személyes szabadság és a polgári jogok megvalósulásáig igen széleskörűek. Azonban a veszteségek sorát gyarapítja a harmadik világ és az alsóbb társadalmi rétegek leszakadása, a gyökereinktől való elszakadás és a mértéktelen környezetszennyezés.

A tradicionálisok
A tradicionális értékeket vallók szubkultúrája a modernizmusra adott reakció, mely elutasítja a modern értékeket és lázad a fogyasztói kultúra ellen. Tagjai idealizálják a múltat, és a 19. századi világszemléletet, továbbá a hagyományos értékeket képviselik. A vidéki, kisvárosi, vallásos, konzervatív irányvonal tagjai, valamint az idősebbek nagy százaléka is ide tartozik. Számuk azonban folyamatosan csökken, az USA-ban 1950-ben még a társadalom 50%-át alkották, ehhez képest ma alig közelítik meg a 25%-ot.

A kulturális kreatívok
Az előző két szubkultúra mellett – bár tagjai alig tudnak egymásról - hatalmas tömegek gondolkodnak egészen másképp, akik nem elutasítják, hanem inkább meghaladják a modern értékeket. Ők a kulturális kreatívok, akik világnézetük, értékeik és életmódjuk által új kultúrát hoznak létre, hidat képezve a modernek és a tradicionálisok között. A legfontosabb értékeik közé tartoznak az ökológiai fenntarthatóság, a megfelelőbb egészségügyi ellátás és oktatás kialakítása, a közösségek újjáépítése, a kapcsolatok és a családi élet javítása, a nők helyzetének és a harmadik világ ügyének felkarolása, hitelesség követelése a társadalmi életben, az altruizmus fontossága, társadalmi lelkiismeret, társadalmi optimizmus, az önmegvalósítás, a spiritualitás és pszichológiai fejlődés iránti elkötelezettség, mint komplex értékek.
A hierarchikus rendszerekkel és a társadalmi presztízs fitogtatásával szemben ők a szabad közösségekben hisznek, a Föld és az emberiség kapcsolatára pedig úgy tekintenek, mint egy élő rendszerre, ahol minden kihat és visszahat mindenre. Elhivatottak annak irányában, hogy a saját értékeik szerint, autentikusan éljenek, cselekedeteik és belső meggyőződésük minél nagyobb összhangjában - hitelesen. Mindezek mellett ugyanolyan fonos számukra, hogy hasznos tagjai legyenek a társadalomnak, és számukra hiteles szakmát választva a saját világszemléletükbe is beleillő, értelmes életet éljenek.
A kulturális kreatívok saját magukban kívánják megtalálni a létezés alapját a társadalom által sugallt kép helyett. Ebben segítséget nyújt a hatvanas évek ellenkultúrája és mozgalmai hatására elinduló integráció a nyugati és keleti szemlélet között, s az ennek hatására kialakuló humanisztikus és transzperszonális pszichológia, de a buddhista meditációs gyakorlatok vagy akár őseink tanításainak felelevenítése is.

A hatvanas években kulturális forradalom söpört végig a nyugati kultúrában, mely megteremtette a posztmodern társadalom alapjait. Az ellenkultúra (ideértve a hippi mozgalmat, diákmozgalmakat, stb.) egyre nagyobb tömegeket szippantott be, és az egyoldalú racionális gondolkodás és a végtelen felhalmozás értékei mellett merőben más értékek is feltűntek, és az emberek egyre nagyobb számban fogadták el azokat természetesként.
A kulturális kreatívok a nyugati és keleti szemlélet integrációja által a környezetvédelem és fenntartható fejlődés fontossága mellett már ebben az időben is a keleti spiritualitással, az egészséges működésre és önkiteljesítésre fókuszáló humanisztikus pszichológiával, a holisztikus egészségtannal, a bio vagy vegetáriánus ételekkel és a pszichedelikus mozgalmakkal kapcsolatos kérdésekre fókuszáltak.

A kulturális kreatívok száma folyamatosan növekedett. Míg az 1960-as években az amerikai felnőtt lakosság alig 4%-áról lehetett kijelenteni, hogy kulturális kreatív, 1995-ben már az amerikai felnőttek 23,6%-áról (44 millió) volt elmondható ugyanez. 1999-re arányuk elérte a 26%-ot (50 millió), 2008-ra a 35%-ot (80 millió).
Számuk drasztikus növekedésének egyik oka, hogy az új értékek és világszemléletük kinőtte a korábbi kereteket és integrálódott a hatvanas években útjára induló új társadalmi mozgalmakba, melyek a polgári jogokat, a nők, a melegek, az állatok jogait, a társadalmi igazságosságot, a harmadik világ leszakadásának csökkentését és az éhezés megszüntetését tűzték ki zászlajukra, illetve az ökológiai változásért és a háborúk ellen küzdöttek – és teszik ezt a mai napig.
A növekedés másik oka pedig az információs társadalom 1950-es évektől tapasztalható térhódítása volt: az információ terjedésére ugyanis jellemző, hogy az a média egyre szélesebb köréből szerezhető meg, melynek következtében manapság már nem csupán fentről áramlik lefelé (televízió), hanem lentről is felfelé (internet).

A kulturális kreatívok fele, a „kemény mag” élen jár a szubkultúra kreatív kezdeményezéseiben, ők a fenntarthatóság fontos ügye mellett a belső életükre és személyes fejlődésükre is intenzív figyelmet fordítanak. Mivel kétszer annyi nő tartozik közéjük, mint férfi, ezért azt is kijelenthetjük, hogy napjainkban az inkább nőknek tulajdonított értékek térhódítása is folyamatban van, vagyis a bal agyfélteke dominanciája – mely a racionálisabb gondolkodást eredményezi -, mellett egyre nagyobb szerep jut a jobb agyféltekés gondolkodásnak; az intuíció, az empátia és a kreativitás értékeinek, melyek korábban kevésbé számítottak valódi értéknek. Ez a szervezetek szintjén is jelentkezik, – bár ez hosszú folyamat – a női vezetők egyre inkább egyenrangú partnerként vannak kezelve.
(Természetesen ezzel nem azt szeretném mondani, hogy a férfiak nem lennének kreatívak, empatikusak vagy intuitívak, de a modern értékek egyeduralma korábban ezeket az értékeket határozottan másodlagosként ismerte el a racionalitás értéke és a tudomány megismerési módja mögött.)
Ez új kapcsolódási formákat is jelent emberek között, mely igencsak előremutató.

A periférián elhelyezkedő „zöld kulturális kreatívok” jóval pragmatikusabbak, ők az ökológiai fenntarthatóság és a társadalmi felelősségvállalás elkötelezettjei, de a személyes fejlődésük és a személyközpontú értékek iránt csak átlagos érdeklődést mutatnak, viszont következetesen követik és támogatják a kemény magot.

A kulturális kreatívok minden társadalmi rétegben megtalálhatók, ezért nem írhatók le egyértelműen foglalkozás, képzettség vagy jövedelem alapján. A legfontosabb ismertetőjegyeik az értékeik, a világnézetük és életstílusuk.
Bizonyos szempontból láthatatlan populációnak tűnnek, hiszen nincsenek társadalmi helyszíneik ahol találkozhatnának, nem szimbolizálják őket hivatalos klubok, szervezetek, egyházak vagy politikai csoportok, nem gyártanak kizárólag az ő ízlésüknek megfelelő TV műsorokat, filmeket vagy egyéb médiaterméket, nincs intézményi hovatartozásuk, vagy a szélesebb kultúrához való hozzátartozásuk.

Inkább a társadalom kulturális mozgalmáról van szó, melynek létezése eredményei által nyilvánvaló: a zöld vállalkozások támogatása, a bio-ételek, az alternatív- és komplementer medicina, a spiritualitás és a pszichoterápiák új formái nem létezhetnének a kulturális kreatívok nélkül. Ők a jelen idők fő mozgatói. Azonban éppen a fentiek miatt nincsenek tisztában egymás létezésével sem, így gyakran magányos farkasként tekintenek magukra, és társadalmi erejük nagyságát sem ismerik fel.

Egy új világ küszöbén

A 20. századot alapvetően meghatározta a modern gondolkodás és az annak köszönhető technológiai újítások, ám úgy tűnik, hogy ez a szemlélet nem képes megoldani az általa generált, és a jelen korunkban elhatalmasodó globális éghajlati válságot és az azt kísérő ökológiai pusztítást.

Jelenleg világszerte csupán a felnőttek 40%-a tartozik a modern értékeket valló szubkultúrához, és amíg a 2000-es évek elején csak a társadalom 40%-a értett egyet a kulturális kreatívok által megfogalmazott globális kérdésekkel, addig 2008-ban a teljes népesség 50-80%-a!
Tehát a világ rohamosan változik, és becslések szerint 2020-ra az amerikai népesség fele már a kulturális kreatívok értékeit fogja alapvetőnek elfogadni.

Az emberek jelenleg tudatában vannak a fenyegető éghajlati válságnak, és hogy ennek megoldása fontos, de még nem érzik sürgősnek, mivel a mainstream média a modern kultúra értékeinek szószólója, a modern világnézet kapuőre. Ám az mindenképpen nyilvánvaló, hogy a modernista paradigma végtelen gazdasági növekedésre való törekvése nem folytatható egy véges bolygón, az új alternatívák pedig már megjelentek, és úgy tűnik, hogy a kulturális kreatívok azok, akik képesek kreatív válaszokat adni az ökológiai fenntarthatóság kérdésére és az éghajlati krízisre.

Az elmúlt néhány évben az USA-ban, Nyugat-Európában és Japánban végzett, egymástól teljesen független kutatások kimutatták, hogy a felnőtt népességet tekintve a kulturális kreatívok száma 33-37% között van, átlagosan 35%. Vagyis egy feltörekvő, planetáris kultúráról van szó, ahol az értékek és a világszemlélet átívelnek a nemzeteken.

Ray (2008) szerint ez a kultúra híd lehet a nemzeti és vallási konfliktusok megoldásában is, mivel beemel holisztikus és egyetemes, spirituáls elemeket is, és bölcsebb kultúraként nem az elitet, hanem általában az embert támogatja, új alapokat teremtve a fenntarthatóság számára.

Ha felismertük magunkban, hogy mi is ezt az egyre gyarapodó szubkultúrát gyarapítjuk, akkor önmagunk számára már jó ideje világos lehet, hogy egy saját szemléletünkkel autentikus élet felé merre vezet az út, viszont talán meglepődünk, hogy sokkal többen vagyunk, mint azt korábban gondoltuk. Az erős értékrendszerünk a világban való helyünket és önmagunkat is segít még pontosabban definiálni, mely által életünket számunkra értelmes és hiteles célokkal tudjuk felruházni. Ezekért folyamatosan küzdhetünk, mely nagymértékben tehet hozzá a boldogságunkhoz is.

Felhasznált irodalom:
Anderson, S. R., Ray, P. H. (2009). Kulturális kreatívok. Akik képesek megváltoztatni a jövőt. Pilis-Print Kiadó
Ray, P. H. (2008). The Potential for a New, Emerging Culture in the U.S.. Report on the 2008 American Values Survey.
Tibbs, H. (2011). Changing Cultural Values and the Transition to Sustainability. Journal of Futures Studies, Vol. 15(3). 13 – 32.

Bogdán Brigitta

Mi köze van a gyógyító beszélgetésnek a hippi mozgalomhoz?

2016. május 6. 7:00

A Freud által kidolgozott pszichoterápiás alapokban – mivel az az orvostudományból nőtte ki magát - a páciens mint beteg jelent meg, ahol az orvos szerepe kissé túlmisztifikált és felsőbbrendű volt, de mindenképpen többlettudást hordozott a pácienssel szemben, akit nem volt szükséges, hogy beavasson kezelése minden részletébe. Carl Rogers munkásságával mindez megváltozott: azóta a tanácsadás és a pszichoterápia alapja az egyenrangú kapcsolat és a hitelesség, mivel így válik lehetségessé egy ítélkezéstől mentes, pozitív, a személyiség növekedését inspiráló, támogató légkör.

Vagyis a személyközpontú tanácsadásban és terápiában a páciensből – mivel Rogers nem a betegségből, hanem az egészséges működésből indult ki – kliens lett, és a rogersi hármas; a hitelesség, a feltétel nélküli elfogadás és az empátia együttese nélkül aligha ér valamit manapság bármely racionálisan megkomponált pszichológiai módszer. Rogers célja volt, hogy ahogyan önmagát is hitelesen és átjárhatóan mutatta meg a kliens előtt, az általa átélt mély empátián és feltétel nélküli elfogadáson keresztül belehelyezkedjen a kliens világába, s ezáltal kapcsolatuk alapot teremthessen két lélek találkozására, így a kliens belső, igazi igényei a közös térbe belehelyezve létjogosultságot nyerhessenek saját megítélésében is. Ez gyakran kizökkenést jelent a megszokott, sematikussá vált társadalmi működésmódból és látásmódból, és a látszatvalóság felszámolására, a hitelesség erősítésére törekszik a klienst tekintve is – akár a Mátrix című filmben.

Nem véletlen, hogy Rogers negyvenes években kialakuló megközelítése a hatvanas évek társadalmi-gazdasági légkörében indult virágzásnak. A hatvanas évek ellenkultúrája és a hippi-mozgalom ugyanez ellen a látszatvalóság ellen tiltakozott: az ötvenes évek gazdasági fejlődése megteremtette a fogyasztói társadalom alapjait, az emberek egymástól és a természettől való elidegenedése illetve a fogyasztás kialakuló kultusza arra késztette a rendszerből kiábránduló fiatalokat, hogy ismét nyissanak egymásra és önmagukra (ebben a keleti vallások "importja" is segítséget nyújtott), a természethez való visszatérés, a béke és elfogadás alapértékek lettek. Felismerték, hogy nem különálló lények vagyunk, hanem össze vagyunk kötve egymással, és ahogy egymáshoz viszonyulunk, az határoz meg minket is; ha haragszunk egymásra, azzal magunknak ártunk. Ehhez hasonlóan amit a természettel teszünk, az – mivel benne vagyunk a rendszerben - ugyanúgy visszajut hozzánk. Illúzió, hogy nem.
A fesztiválkultúra azért kezdhetett világmeghódító útjába, mert a zene és a közösség hatására (a korszellemnek megfelelően megspékelve némi tudatmódosító szerrel) feloldódnak az énhatárok és Maslow-i csúcsélményt idéznek elő (nem véletlenül ez utóbbi fogalom is ebben a társadalmi közegben születhetett meg), mely által megélhetővé válik az „egyek vagyunk” és a közösségiség élménye. Ez az élmény mindannyiunk számára megélt és hiteles – és elég logikus; fizikai szinten is ebből a körforgásból jöttünk, és térünk bele vissza halálunk után, a lelki vonatkozásról nem is beszélve, amit – ha figyelünk – nap mint nap megtapasztalhatunk; hogy össze vagyunk kapcsolva (erre pedig az Avatar című film egy jó példa).

Vagyis a fenti címre a válasz, ami a segítő beszélgetésben (tanácsadás, terápia, stb.) és a hippi-mozgalomban közös: a Találkozás. Lelkek találkozása az „itt és most”-ban.

Ma a tanácsadás és a pszichoterápia fő célja ehhez hasonlóan a látszatvalóság eltörlése: a kliens igazi vágyaira való rátalálás egy hiteles és pozitív kapcsolat által.
És ha már az egyéni tanácsadásról és hippi mozgalomról beszélünk, a személyközpontú (rogersi / encounter) csoportokról is említést kell tennünk, ahol ugyanezek a hatások érvényesülnek, de a közösség támogató ereje is megjelenik (ahogy természetesen konfliktusok is a csoporttagok között, melyek fejlesztik önismeretünket).

Senki sem kényszerít arra minket, hogy boldogtalanok legyünk egy olyan általunk teremtett világban, melyben saját értékeink nem érvényesülnek, ahol el vagyunk nyomva. Ehhez hasonlóan a tanácsadás és a pszichoterápia másik célja, hogy új alternatívákra hívja fel a figyelmünket, mely által – mivel nyitottá válunk rájuk - azok valóban képesek lesznek megjelenni (és ezáltal meg is jelennek) az életünkben.

A saját értékrendszerünk, értékeink, vagyis mindazon dolgok összessége, melyekben HISZÜNK, tartást adnak számunkra, és mint az út melletti jelzőfények, mutatják, hogy merre van az utunk – önmagunkhoz, s ezáltal a világban betöltött szerepünkhöz is.
Egy könyv olvasása vagy egy film nézése közben, vagy „csupán” felnézve a csillagos égre és találkozva a végtelennel „AHA-érzésünk” támad, akkor bizony a belső hangunk szól hozzánk. Akkor találkozunk valamivel, amivel sejtszinten együtt rezonálunk, mely hiteles számunkra. Ilyenkor önmagunk vagyunk. Így van ez a segítő kapcsolatban is. Ha (lelki síkon) találkozunk valakivel, tükörként látjuk meg magunkat benne, melynek során a végtelennel találkozunk, s ez a találkozás alapot és teret ad a lelki növekedésünkhöz.

Tehát amit tanulhatunk a hippi-kultúrától, hogy nem egymástól elszeparált lények vagyunk. Egymás részei vagyunk, és részei vagyunk a világmindenségnek, s most éppen itt (és most) van feladatunk. A tanácsadás és terápia ebben a megközelítésben innen indul és ide tér vissza.

Ne higgyük azt se, hogy a saját értékeink elenyésző semmiségek a világban! Ahogy megéljük azokat - akár mély meggyőződés, akár cselekedetek által - azok bekerülnek a kollektív tudattalanba, mindannyiunk életét alakítva. Így rajtunk is múlik, hogy milyen világot teremtünk magunk körül.

Szólj hozzá Facebookon!

10 hasznos tipp az időnkkel és az erőforrásainkkal való gazdálkodáshoz

2016. február 14. 4:00

Vezetői tanácsadás során többször előjön az időgazdálkodás-témakör, de az időnkkel és erőforrásainkkal történő helyes gazdálkodás nem csupán a vezetők, hanem mindannyiunk számára elengedhetetlen – az egyetemistáknak pedig különösen, ha szakdolgozatírásról van szó :).

Sokunknak problémája van a time-menedzsmenttel, pedig az tanulható. A lényeg a rendszerezésben és a kompetenciaérzés felkeltésében van, és az új szokások kialakítása megtöri az ördögi kört.

1. Rakj rendet magad körül!
Látni fogjuk, hogy a rendszerezés a legfőbb kulcsa annak, hogy az idő ne folyjon ki a kezünk közül. Ennek legalapvetőbb szintje, hogy fizikai szinten is megteremtjük magunk körül a rendet.
Ha rendbetesszük a munkaterületünket, íróasztalunkat, ezzel figyelmünket ténylegesen jobban tudjuk fókuszálni a munkára, mivel átláthatóságot teremtünk. De nem csak az íróasztalunkról lehet szó, annak is lesz hatása, ha lakásunk egy dolgozószobától teljesen távoli helységét takarítjuk ki, ugyanis a rendszerezés kompetenciaérzést is nyújt: annak tudatát, hogy képes vagyok rendben tartani a dolgaimat, én irányítom és szervezem az életemet.
De ami a legfontosabb: rengeteg energiánkat lekötik a meg nem oldott dolgok, ki nem pipált teendők, mivel azok folyamatosan ott vannak velünk… A takarítással, rendrakással felszabadulnak ezek az energiák, melyek más feladatokra fordíthatók.

2. Mondj nemet a halogatásra!
Bizonyára mindannyian észrevettük, hogy amikor nagyon sok dolgunk van, valahogy mindenre jobban jut idő (persze akkor, ha viszonylag könnyű fogást találni a feladatokon és látjuk a végét, máskülönben nincs motivációnk belekezdeni – de ez egy másik cikkk témája). Itt is a kompetenciaérzésünkről van szó – egyik megoldott dolog, és annak sikerélménye hozza a következőt, mely jutalomértékű.
Sokkal rosszabbul érezzük magunkat akkor, ha bűntudatunk van a halogatott / alig teljesített feladatok miatt, és emiatt még kevesebbet tudunk teljesíteni, ám jutalomértékű és inspráló, ha egymást érik a kipipált feladatok. Arról nem is beszélve a megoldatlan feladatok szintén rengeteg energiánkat lekötik.

3. Sürgős-fontos mátrix
Teendőinket az alábbi mátrix egy-egy részében tudjuk elhelyezni: Sürgős-fontos, sürgős-nem fontos, nem sürgős-fontos, nem sürgős-nem fontos. Magától értetődő, hogy a sürgős és fontos teendők élveznek prioritást, ezeket szükséges legelőször elvégeznünk, míg a nem sürgős-nem fontos teendők a lista végén kullognak. Ez esetben a nem sürgős, de fontos teendőinkre kell odafigyelni (pl. időpontot egyeztetni orvoshoz), hogy azok se vesszenek el a sürgősebb teendők mögött.

4. Legyen naprakész az e-mail fiókod!
Ez a tipp szerintem kulcsfontosságú, és számomra a legtöbbet segített: Készítsünk címkéket az e-mail fiókunkban (pl. könyvelés, egyetem, marketing, fotók, személyes stb.), és az elintézett, megválaszolt e-maileket mindig helyezzük át az adott címkék alá. Ez nagyban megkönnyíti az életünket, mivel átláthatóvá teszi a teendőinket: csak azok a feladatok, e-mailek lesznek szem előtt, melyekkel még dolgunk van.
(Még egy tanács az e-mail-ezéshez: a mobiltelefonra érkező értesítések miatt fontos, hogy a nem releváns hírleveleket ellásuk valamilyen szűrővel – pl. a Gmail-ben lehetőség van a közösségi vagy a promóciók alá (ha egyáltalán nem releváns, akkor a kukába) áthelyezni bizonyos feladótól érkező leveleket, így azok a későbbiekben is ott, és nem az elsődleges levelek között fognak megjelenni.)

5. Naplózzuk az időtöltésünket!
Figyeljük meg egy napunkat! A határidőnaplónkban egy hétig játsszunk a következő módon: minden napot jelző oldal közepére húzzunk egy vonalat, vagyis osszunk kétfelé: bal oldalra kerülhetnek az órákra betervezett teendők, jobb oldalra pedig listázzuk, hogy ténylegesen mivel töltöttük az időnket. A betervezett adott programok vélhetően a jobb oldalon is megjelennek, viszont a kevésbé kötött órákban, melyeket szabadabban oszthatunk be, találhatunk érdekes dolgokat: talán több időt töltünk céltalan böngészéssel vagy Facebook-ozással, mint gondoltuk volna…
Már egy napunk ilyen módon történő megfigyelése is segít felfedezni azt, hogy hol úszunk el, de ha egy hétig játsszuk ezt, az nagyban segít újraszervezni a munkamódunkat, hiszen nem szívesen fogjuk azt leírni, amit utána szégyellnénk, ez pedig munkára sarkall! :)

6. Gazdálkodj az erőforrásaiddal!
Gondoljuk át, hogy a hét különböző napjain mennyi időt töltünk az egyes fontos tevékenységeinkkel. Ezt érdemes egy táblázatban lejegyezni, ahol az első oszlopban egymás alatt felsoroljuk a végzett tevékenységeket (pl. alvás, munka, utazás, készülődés, bevásárlás, házimunka, sport stb.) majd napokra lebontva beírjuk az órákat/perceket. Ha valahol irreális időmennyiséget látunk, próbáljuk tömbösíteni az adott programot.
Minden perc értékes lehet! (Pl. én megtehetem, hogy nem utazom be minden nap a városba, hanem tömbösítem a városi programjaimat más napokra, hiszen így több, mint napi 4 óra utazást spórolok meg.)

7. 30 perces játék
Egyezz meg magaddal: a most következő 30 percből kihozom a legtöbbet! Versenyfutás lesz az idővel, de azt látva, hogy mennyi hasznos dolgot lehet megcsinálni 30 perc alatt (már akár egy takarítást tekintve is), szintén kompetenciaérzést nyújt.

8. Ne hagyd, hogy megzavarjanak!
Ha elmerülünk a munkánkban és flow-élményt élünk át, elég problémás, ha ránk tör valaki egy kisebb-nagyobb problémával vagy egy übercuki macskás videóval, és kizökkent a ritmusunkból – sőt, lehetőségünk sincs belemerülni a munkába, ha azt várjuk, hogy mikor zavarnak meg.
Erre azt szokták tanácsolni, hogy 1 órára, amíg egy koncentrált figyelmet igénylő munkafeladatra koncentrálunk, kapcsoljuk ki a telefont és az e-mail értesítéseket. Sokakat viszont az is zavar, ha nem tudják, hogy mi történik körülöttük – erre az esetre érdemes lehet megegyeznünk magunkkal, hogy az értesítéseket nem kapcsoljuk ki, viszont a levelekre nem válaszolunk addig, amíg el nem végezzük a kitűzött feladatunkat.

9. Sportolj!
Látszólag időráfordítást igényel, ám a gyakorlatban behozza a belefektetett energiát. Az edzés utáni fokozott véráramlás fokozza a mentális teljesítményt, segíti a fókuszált gondolkodást, hatására a munkahelyi teljesítményünk 15 százalékkal nő!
A megnövekedett energiaszint, a nagyobb önbizalom és a pozitívabb életszemlélet mellett javítja az időbeosztással kapcsolatos képességeket és a határidők betartását. Arról nem is beszélve, hogy csökken a szorongás, depresszió és hangulatingadozások mértéke.

10. Legyen lefoglalva magad számára is idő a naptáradban!
Szükség van a feltöltődésre, aktív pihenésre is, ezért hobbink, kedvenc sportunk számára is foglaljunk le időt. És a SAJÁT IDŐ ne legyen hátrányban az összes többi teendőnk mögött! Ha magunknak sem adunk, nehéz lesz másba fektetni az energiát, és az hosszú távon kiégéshez vezethet.

Bogdán Brigitta

Szólj hozzá Facebookon!